Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Döntőről álmodik a Szeged

Közel hathetes szünetet követően ma reggel elkezdi a 2007/2008-as évadra felkészülését a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapata. A nyáron megerősödött gárda edzője, Gyöngyösi András bizakodva tekint az évad elé.
Legutóbb június 20-án voltak együtt a Szeged Beton pólósai. A társaság emlékezetében felejthetetlen élményként maradt meg az ökörsütéssel egybekötött hortobágyi kirándulás. Komlósi Péterék akkor és ott zárták le az előző évadot, a harmadik hellyel járó alapszakaszt, a rájátszást, melynek végén nem sikerült felkapaszkodniuk a dobogóra.

A következő végén viszont ez a cél, ennek érdekében a klubvezetés nem sajnált pénzt áldozni. A jelentősen megerősödött keret ma reggel kezdi meg a felkészülést.

– Az előző évadnál a mostani rövidebb lesz, ezáltal a felkészülésünk is – árulta el Gyöngyösi András, aki alaposan feltöltődött a szünet alatt, járt Genova környékén, és Erdélyben is barangolt. – Most kell megszerezni a kondíciót, az alapozást úgy kell végigcsinálni, hogy az erő a bajnokság végéig kitartson. Legutóbb nagyszerűen szerepeltünk az alapszakaszban, mégis lemaradtunk a dobogóról. Forma–1-es nyelvre lefordítva, az időmérőn remekeltünk, a futamon viszont annyira már nem villogtunk. Pedig az igazi bajnokság majd csak a play-offban kezdődik, abban kamatozik, akkor érik be az egész éves munka. Eddig fizikailag kevésbé bírtuk a két-, meg háromnaponkénti meccsterhelést, most ez nem fordulhat elő, mivel a keretünk fiatalodott.

Nem kell ahhoz nagy szakértelem, hogy kijelentsük, az arany- és a bronzéremért most is a már megszokott négyes, a Vasas, a Honvéd, az Eger és a Szeged vetélkedik majd. Hatalmas harc várható közöttük, egyrészt a fővárosiak nem gyengültek, másrészt a vidékiek megerősödtek.

– Bizakodó vagyok, nagyon jól igazoltunk – folytatta a tréner. – Két éve a sok jó játékos nem alkotott egységes gárdát, remélem, ez most nem fordul elő. Olyan együttest szeretnék, amely alárendeli magát a csapatnak, annak sikerét helyezi előtérbe. Csak így tudom elképzelni, hogy realizálodjon vágyunk, a fináléba jutás.

Gyöngyösi említette, hogy jól sikerült a „nyári bevásárlás", meghatározó játékosok kerültek a Betonba. Róluk a következőket mondta a szakember: – Az olimpiai és világbajnok Varga Tamástól azt várom, hogy igazi vezére legyen az együttesnek, olyan, mint volt a Chiavarinak. Fogja össze a vízben a gárdát, tekintélyét a csapat érdekében használja. Sok múlik rajta. A szerb Milos Korolija a mezőny legjobb centere lehet majd. Elsősorban az a kérdés foglalkoztat vele kapcsolatosan, vajon a bírók miként fogják tolerálni a hatalmas fizikai erejéből adódó szituációkat? Weszelovszky Lászlóval még nem dolgoztam, így annyira nem ismerem. Azt viszont tudom róla, hogy edzésmentalitása nagyon jó. Az egyik legjobb kezű magyar játékos, azt várom tőle, hogy gólokat szerezzen. Tavaly mi kaptuk a legkevesebb gólt, viszont keveset is dobtunk. Ő is sokat segíthet azon, hogy ez megváltozzon.

A fiatal Balatoni Máté lesz a balkezes jobbszélsőnk. A fórok kihasználásában fontos szerep vár rá. Helyzetét könnyítheti, hogy olyan társai lesznek, akikre megkülönböztetett figyelmet fordítanak majd a védelmek. Németh Zsoltot jó hálóőrnek tartom, de a budapesti kapusbőségben elveszett. A Fradi jó bajnoki szereplésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Természetesen továbbra is a válogatott Baksa Laci az első számú kapusunk, de neki sem árt, ha tudja, akad mögötte olyan portás, aki bármikor bevethető. Örülök, hogy ők öten mind hozzánk kerültek, azt viszont sajnálom, hogy Varga I. Zsolt mégis maradt a Cremonában. Nagy szükségünk lett volna rá, olyan szintű szellemi játékos, mint Benedek Tibi. Korábban együtt pólóztunk a válogatottban, a BVSC-ben, jó lett volna megint vele dolgozni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erősített az MSVSE

Bár szünetel az első osztályú sakkcsapatbajnokság, de Makón azért nem állt meg az élet. Balázs Tibor… Tovább olvasom