Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Douchev-Janicsért jövő szerdáig kell fizetnie a szerbeknek

Szeged - A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége kitart az álláspontja mellett, azaz: ha a szerbek azt szeretnék, hogy Douchev-Janics Natasa 2013-ban náluk szerepeljen, jövő szerdáig ki kell fizetni a grémium által meghatározott, úgynevezett felkészülési hozzájárulásnak szánt 150 ezer eurót, nagyjából 42 millió forintot.
Nem történt meglepetés. Nagyjából ezt lehetett várni. A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége tegnap zárt ülésen döntött arról, hogy nem enged az álláspontjából. Azaz, ha Szerbia azt szeretné, hogy a magyar színekben háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa már jövőre náluk versenyezzen, akkor felkészülési hozzájárulás címen fizesse ki a már korábban is jelzett 150 ezer eurót, nagyjából 42 millió forintot. A határidő október 31-e, jövő szerda.

Egy magyar embernek soknak tűnhet az összeg, ám ha egy országot és egy eredményes, háromszoros olimpiai bajnokot nézünk, már csak jelképes összegről beszélhetünk.

– Alaposan körbejártuk ezt a témát, körülbelül száz emberrel konzultáltunk, és a nagy többség azt mondta, hogy ne engedjük el a versenyzőt csak úgy. Merem állítani, hogy Natasa idén a legjobban támogatott magyar olimpikon volt, ezért nem érzem jogtalannak, hogy felkészülési hozzájárulást kérünk. Az ülésen a tagok minősített többsége amellett a korábbi elvi döntés betartása mellett volt, hogy 17 évesnél idősebb világ- vagy Európa-bajnoki dobogóst nem adunk ki más országnak – fogalmazott az MKKSZ elnöke, Baráth Etele.

– Nekem sem okozott meglepetést a döntés. Az elnökség alapelve, hogy kiemelkedő eredményességű válogatott versenyzőket nem enged el. Úgy tűnik, hogy az elmúlt hónapok tendenciája, az immár tömeges versenyzői kivándorlás arra készteti a szövetséget, hogy határozott lépést tegyen az ügyben. Kell valamilyen szabályzás, mert az nem jó, hogy a magyar szakemberek, a csapatok kiválóan felkészülnek, komoly támogatásban részesülnek, a versenyzők pedig gondolnak egyet, és minden következmény nélkül elmennek – nyilatkozta az EDF DÉMÁSZ-Szeged VE klubigazgatója, Petrovics Kálmán.

– A szövetség vezetésének egyszerre kellett a sportolók elvándorlásával és a kárpótlással kapcsolatban döntést hozniuk, és ennek áldozata Natasa, akit így megbüntettek. Natasa versenyezni, kajakozni akar, így egyenes lehet az útja Bulgáriába, miközben a magyar és a szerb szövetség egymásra nézhet, és azt mondhatja: elszúrtuk. A bolgárok pedig kaptak egy világklasszist ingyen – vélte Csonka Gábor, a sportoló egykori menedzsere.

Mi lesz, ha jövő szerdáig senki sem fizeti ki az összeget? A legvalószínűbb, hogy ahogy Csonka mondta, Douchev-Janics bolgár színekben indul 2013-ban, és ehhez már nem tud mit hozzátenni a magyar szövetség, mert a bolgár férj révén mindez automatikusan megvalósulhat. Ha Douchev-Janics ragaszkodik szülőhazájához, Szerbiához, akkor viszont két évet ki kell hagynia, hogy aztán 2015-ben már szerb színekben indulhasson a világeseményeken. És ebben az esetben akár a már tervezett második gyermek megszületése is belefér. És végül a legkevésbé valószínű lehetőség: Douchev-Janics marad „sportmagyar".
Az angol nyelvű wikipédiában a kajakos egyébként már mint szerb sportoló van feltüntetve Nataąa Duąev-Janic néven.
Eldőlt?

Korábban írtuk:

Az MKKSZ "felkészülési hozzájárulásnak" nevezi ezt az összeget, és a szerdai elnökségi ülést követően arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a pénzt bárki befizetheti. 

- Az ülésen a tagok minősített többsége amellett a korábbi elvi döntés betartása mellett volt, hogy 17 évesnél idősebb világ- vagy Európa-bajnoki dobogóst nem adunk ki más országnak - nyilatkozott az MTI-nek Baráth Etele, az MKKSZ elnöke. 

Ehhez kapcsolódva arról is határozat született, hogy sem a kilencszeres világbajnok, Ausztriába készülő Paksy Tímea, sem az ausztráliai költözést tervező, négyszeres vb-győztes Csipes Tamara országváltásához nem járul hozzá az elnökség. 

- Paksy Tímea esetében azon leszünk, hogy megteremtsük számára az edzősködés lehetőségét Magyarországon - tette hozzá Baráth Etele. 

A 30 éves, háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa szeptember 27-én jelezte az MKKSZ-nek, hogy Szerbiában akarja folytatni a pályafutását, mert férje, Andrian Douchev állást kapott a Szerb Olimpiai Bizottságtól, és szeretnék egyben tartani a családot. Baráth Etele ezzel kapcsolatban szerdán azt mondta: nem a szerbek kezdeményezték Douchev-Janics hazaköltözését, a férjének állása volt Szegeden, és a magyar szövetség mindent megtett azért, hogy itt maradjon, de a versenyző nem fogadta el a feltételeket. 

- Alaposan körbejártuk ezt a témát, körülbelül száz emberrel konzultáltunk, és nagy többség azt mondta, hogy ne engedjük el a versenyzőt csak úgy. Merem állítani, hogy Natasa idén a legjobban támogatott magyar olimpikon volt, ezért nem érzem jogtalannak, hogy felkészülési hozzájárulást kérünk - fogalmazott Baráth Etele hangsúlyozva, hogy a nemzetközi szövetség felé október 31-ig kell meghozniuk a Douchev-Janics esetleges távozásával kapcsolatos döntésüket, ezért ez a határidő. 

Ha az MKKSZ nem járul hozzá az országváltáshoz, a bácskapalánkai születésű Douchev-Janics két évig nem versenyezhet régi-új hazája színeiben.

Pályafutása
Douchev-Janics Natasa a kajakos Milan Janic gyermekeként az egykori Jugoszláviában született, édesapja olimpiai ezüstérmes és háromszoros világbajnok volt jugoszláv színekben. 
Douchev-Janics Natasa
Születési idő és hely:
1982. 06. 24., Bácskapalánka
Olimpiai eredményei: 3-szoros olimpiai bajnok - K1 500 m (2004), K2 500 m (2004, 2008), 2-szeres olimpiai 2. - K4 500 m (2008), K2 500 m (2012); 1-szeres olimpiai 3. - K1 200 m (2012), 1-szeres olimpiai 4. - K1 500 m (2000, jugoszláv színekben).
További legjobb eredményei: 18-szoros világbajnok, 4-szeres vb-2., 17-szeres Európa-bajnok.
Legfontosabb díjai, kitüntetései: Az év magyar kajakozója (2004, 2005, 2006, 2010), Az Év sportolónője a magyar sportújságírók szavazásán (2004, 2010), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2004), A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2008), A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2012).


Janics Natasa tizenhárom éve, 1999-ben kezdett el Magyarországon edzeni, majd 2001-től már itt is versenyzett. Ekkor még nem volt magyar állampolgár, de a szerb szövetség engedélyével szerepelhetett a válogatottban a nemzetközi versenyeken. Az athéni olimpia évében, 2004 januárjában tette le az állampolgársági esküt, majd májusban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság engedélyezte ötkarikás indulását.

2007-ben kivált addigi edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából, edzéseit ezután Vécsi Viktor, majd Sári Nándor irányította, 2008 októberétől pedig Kovács László lett a trénere. 

Miután 2010 decemberében másodszor is férjhez ment - ezúttal a bolgárok olimpiai bronzérmes exkajakosához, Andrian Dusevhez - 2011 márciusában bejelentette, hogy gyermeket vár, és abban az évben nem indul versenyeken, majd szeptember elején megszületett a kislánya, Milana. Az edzéseket terhessége alatt is folytatta, és a szülés után egy hónappal már újra a vízen volt, hogy ott lehessen a londoni olimpián. 

Azt, hogy szerb színekben kívánja folytatni a pályafutását, idén szeptember 27-én közölte a magyar szövetséggel.

Olvasóink írták

101 hozzászólás
  • 101. BabócsaiEugénia 2012. november 23. 07:14
    „97. adamantium 2012.10.26. 21:24
    Kedve, vonulj te is ki!”
  • 100. mauglii 2012. október 27. 10:11
    „probléma megoldva!

    natasa bolgár lesz. :)

    ott biztos jobban érzi majd magát, mint itt.

    megoldódott, szinte magától.

    egyszer egy tanult embertől hallottam: " az a probléma ami nem oldódik meg magától, nem is igazi probléma"”
  • 99. adamantium 2012. október 26. 23:10
    „98. NP1 2012.10.26. 21:37
    mondjuk is-is”
  • 98. NP1 2012. október 26. 21:37
    „adamantium 2012.10.26. 21:24

    "a legtöbb 35 éves élsportolónak úgy tönkre vannak menve az ízületei meg megnagyobbodva a szíve a terheléstől, hogy semmilyen más munkára nem alkalmasak, olvass már utána kicsit" - ezt elmondhatná magáról egy balett táncos, vagy légtornász is. Az élsportolóknak nem a terheléstől, hanem a koxtól vannak eü. problémái......”
  • 97. adamantium 2012. október 26. 21:24
    „72. igazságkereső 2012.10.25. 22:43
    bocsáss meg de a magyar állampolgárság megadása jelen esetben magyarországnak hozta a legnagyobb hasznot elvégre ha nem lett volna magyar állampolgár akkor nem lehetett volna olimpiai bajnok magyar színekben, ehhez nem kell túl sok logika. az életjáradék meg olyan mint a nyugdíj mindenképpen jár. ha meg valaki nem érzi jól magát magyarországon és külföldre megy attól vonják vissza az állampolgárságot? mi van??? akkor fél millió embertől visszavonhatnánk
    74. Commander-V2 2012.10.26. 00:09
    a legtöbb 35 éves élsportolónak úgy tönkre vannak menve az ízületei meg megnagyobbodva a szíve a terheléstől, hogy semmilyen más munkára nem alkalmasak, olvass már utána kicsit
    77. BabócsaiEugénia 2012.10.26. 07:19
    tudod hazaszeretetből nem lehet megélni, nehezen emészthető és nincs benne elég kalória”
  • 96. xenopus 2012. október 26. 20:41
    „Amint a lenti kommenteket olvasom, sok szerb testvér lelkébe már "belopta" magát.”
  • 95. pardon 2012. október 26. 20:29
    „aki menni akar,ne tartóztasd!
    mondjon le az állampolgárságról,és mehet!”
  • 94. millerlite 2012. október 26. 19:16
    „vigyék már ingyen vagy pénzért,de menjen már,nem érezte jól magát itt,akkor húzzon már el”
  • 93. kontrapista 2012. október 26. 18:47
    „Fordulat a témában : ( szerbiai Blic )
    Mivel a Szerb kajak-kenu Szövetség nem tud fizetni Natasa Janicért, így a B terv realizálódott : következőkben
    NATASA BULGÁRIÁNAK LAPÁTOL
    p.s.
    még nagy-szerbnek sem lehet nevezni, inkább nagy-mahernak”
  • 92. történész 2012. október 26. 16:39
    „Miért tán majd ők kormányoznak nálunk? Kik ők,hogy egy ilyen szabadságharcos országot így lekezelik? Azt a nőt meg küldjék már el,mert a politikát is megosztja majd a kajak szövetség megosztása után”
  • 91. IVY 2012. október 26. 16:26
    „Itt csak Natasa tudja az igazságot.”
  • 90. Dema 2012. október 26. 15:07
    „Én csak 1-et sajnálok. Magyarországot, a kajak szövetséget, a Szegedi kajak klubot, egy ilyen ember, ilyen kellemetlen hírbe keveri bele! Az arcáról nem ég le a bőr? Itt lett belőle igazán nagy sportoló, és ezt nagyon keményen kifizettette eddig is a Magyar adófizetők zsebéből származó pénzből magának. Ez annyira könnyen ment neki, hogy azt hitte ez mehet a végtelenségig?!? A második férjét is bele akarta rakni a mézes bödönbe! De a macik megunták ezt a sok méztolvajt. Majd ne csodálkozzon, ha ellátják a baját a kicsi bocsnak! :D !!! Nagyon remélem nem marad itt, és soha vissza sem jön az ország területére. A hűtlen érzelmileg csak a léhez kötődő emberekre nem biztos, hogy mindenhol tárt karokkal fogadják. Nagy Sándor is kivégeztette az ellensége árulóit. Ez úgy működik máma, vagy a mi csapatunkba játszol, vagy ellenség vagy! Az ellenségnek meg nem fizetünk!”
  • 89. p79 2012. október 26. 11:42
    „Belenéztem én is pár szerb online lap kommentjeibe, és láthatóan ott sem várják őt tárt karokkal.

    Többek közt ezek a kérdések merültek fel:
    Hol volt, amikor Szerbiának kellett volna érmeket szereznie?
    Elment Magyarországra a sikerkorszakában, és visszajött amikor már leáldozóban a karrierje?
    Inkább fiatal kajakosokra kellene fordítani azt az összeget, amit Janicsért kérnek a magyarok.
    stb.

    De a legtöbbször ott is a pénzkérdést hozták szóba. Szerbiában is sokak számára Natasa egyetlen indítéka a hazatérésre a szerbek által (is) fizetett járadék.”
  • 88. kontrapista 2012. október 26. 10:08
    „Hoppá !!!
    A szerbiai Sportski Zurnal október 4-i cikk kommentjeiben a szerb honfitársai olyan megjegyzéseket írnak, mint :
    " mit vár 34 évesen a következő olimpián ? " , " talán megneszelte, hogy az olimpián résztvevőknek ingyen lakás jár ", vagy " titkárnő akar lenni a Szerb Olimpiai Bizottságban ? ".
    Natasa, u Madjarskoj si po.....la motiku, a u Srbiji ne trebas ! ( Natasa, Magyarországon a lapátra sz....l, de Szerbia sem kér belőled )”
  • 87. vovozs 2012. október 26. 09:44
    „Én is unom már ezt a sok cikket, de szerintem mivel egy 3x olimpiai bajnokot adunk vissza, aki ezt nálunk ,a mi segítségünkkel érte el, és nem egy mezei versenyzőt ezért fizessenek és vita lezárva. Egyébként meg a szponzoroknak nem kellett volna ezt hagyni a dolgot, hogy idáig elfajuljon, mert így lehet elérni azt, hogy ha valakit kedveltünk, azt mára megutáljuk. Csak nehogy a két ország barátsága szívja meg.”
  • 86. Ballas 2012. október 26. 09:32
    „Meg kéne tőle vonni mindenféle járadékot / fizetést akármit, aztán takarodjon a picsába, de úgy hogy soha többet nem léphet Magyarország területére! Egy normális kormány meglépné, elég volt ebből a gusztustalan, áruló némberből, és a szerbekből is!”
  • 85. macusnéni 2012. október 26. 09:23
    „Össze vissza nyilatkozik,vagy csak a firkászok gondolata.A nagy csintaratta esküvő a Szilárddal,csak arra volt jó,hogy minél hamarabb állampolgársághoz jusson.Amikor kitört a Dészláv háború,aki nem szerb nemzetiségű volt szerte szét menekült az országból.Itt is elözönlötték a várost ez idő alatt a szerbek.Pénzért gyorsan valakivel házasságot kötöttek,hogy állampolgársághoz jussanak.Mindenütt pénzt kérnek,az átigazoláshoz,mert a szakosztály a ráfordított összeget nyílván nem fogja hagyni.A szerbek nem szavahihető emberek,van tapasztalatom,míg valaki megcáfolná.A Nosztyfiú is csak addig marad Janics mellett még pénz lesz.Míg a vele jövő családját is el tudja tartani.”
  • 84. theseus 2012. október 26. 09:14
    „58. la-za 2012.10.25. 18:39

    "Továbbra is fenntartom a véleményem: amíg a szabályok megengedik az ide-oda igazolgatást az országok között is, addig meg kell kérni az árát. Gondoljátok, hogy a szerbek (de mondhatnék más nemzetet is) ingyen átadnák pár világklasszis versenyzési jogát a "két szép szemünkért"? Ugyanmár!"

    Natasa annak idején ingyen jött Magyarországra, olimpia negyedik helyezettként.

    "Amúgy meg szerintem ha valaki volt válogatott egy ország színeiben, akkor utána ne lehessen más ország színeiben is az, csak speciális esetben....minden sportágban."

    Akkor az elmúlt 12 év aranyait Szerbiának nyerte volna.”
  • 83. klj-54 2012. október 26. 09:05
    „@fogtündér:
    Igazad van!
    Csak tudod, olyan jól esik gyűlölködni a hatalom által irányított média segédletével.
    Semmi nem lett volna itt, ha a suttogó propaganda által nem akarná ez a tehetetlen kormány saját ostobaságukról a figyelmet elterelni.
    Elég öreg vagyok ahhoz, hogy ezt a bolsevik trükköt ismerjem.”
  • 82. kontrapista 2012. október 26. 09:02
    „A fordítás nincs "félrefordítva", mint ahogy Dragan Plavsic állítja, mert a Sportki Zurnal ide vonatkozó cikk címében "cista glupost" ( tiszta hülyeség ) kijelentést idéz Nisovictól, aki a Szerb kajak-kenu Szövetség elnöke.
    Ezt nem lehet megcáfolni körmönfont szerb hazudozási szokásokkal sem !”
101 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bélteki Pál - negyven éve az egyetemen

Az 59 éves Bélteki Pál éppen negyven éve, 1972-ben került Szegeden az egyetemre – 4 évig diákként, 36 éve pedig tanárként tagja az intézménynek. Tovább olvasom