Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Dr. Hegyi Péter századszor lengetett az NB I-ben

Dr. Hegyi Péternek mostanában kijut a jóból. A labdarúgó Borsodi Liga legutóbbi fordulójában századszor fogta a kezében a zászlót, másnap pedig megszületett ötödik gyermeke.
Shearerrel is találkozott dr. Hegyi Péter. Fotó: DM/DV
A megszokottnál hevesebben vert a szíve dr. Hegyi Péternek, a szegedi partjelzőnek (újabban már asszisztensnek kell nevezni őket) a labdarúgó Borsodi Liga legutóbbi fordulója előtt. Az Újpest–Győr mérkőzésen volt jelenése Szabó Zsolt játékvezetővel, valamint a hozzá hasonlóan szintén szegedi Kispál Róbert asszisztenssel.

Kollégái köszöntötték

– A Szusza Ferenc-stadionban jubiláltam, ekkor lengettem századszor az NB I-ben – árulta el a civilben a szegedi I. számú belgyógyászati klinika 34 éves kutatóorvosa. – A játékvezetői szempontból nem könnyű találkozón nem volt különösebb galiba, rendben lezajlott a kilencven perc. A meccs után kollégáimtól kaptam egy kupát, melyre a következő szöveget vésették: „A 100. mérkőzés alkalmából".

Hegyi Péter 19 évesen tette le a futballbírói vizsgát, az élvonalban 26 évesen mutatkozott be.
– Soha nem felejtem el 1998 májusát, a gól nélküli eredménnyel záródott Stadler–Siófok találkozón fogtam először zászlót a kezemben. Emlékszem, a meccs végére alaposan elfáradtam, lényegesen gyorsabb volt a tempó, mint az alacsonyabb osztályokban.

A partjelző mindig megvalósítható célokat tűz maga elé. Az NB I-es bemutatkozást követően ki szeretett volna lépni a nemzetközi porondra. Ez a terve is megvalósult.

Új cél: BL-főtábla

– A Bosznia-Hercegovina–Málta barátságos válogatott mérkőzésen 2001. augusztus 20-án debütáltam. Ezt azóta még 30 szereplés követte. Lengettem már Eb- és vb-selejtezőkön, U17-es és U19-es meccseken, BL-selejtezőkön, UEFA-kupa találkozókon. A legrangosabb közreműködésem a 2003-as U19-es Eb-döntőn volt, amikor az olaszok 2–0-ra legyőzték a portugálokat. A legnagyobb élményt két mérkőzés jelentett: az egyik az Athletic Bilbao–AC Parma UEFA-kupa meccs volt, a másik pedig a Skócia–Fehéroroszország vb-selejtező. Mindkét összecsapást 50 ezren tekintették meg a helyszínen. A következő nagy cél, hogy a Bajnokok Ligája főtábláján is szerephez jussak.

Végre fia született

Hegyi Péter a jubileumi, századik NB I-es meccse után sem nyugodhatott meg teljesen. Várandós felesége mindenórás volt. A kis jövevény sokáig nem hagyta idegeskedni szüleit, másnap világra jött.
– A feleségemen és rajtam kívül Andriskát négy nővére is már nagyon várta. Jó néhány igazán emlékezetes futballmeccsen működtem már közre, de a legbüszkébb az öt gyermekemre vagyok – mondta csillogó szemekkel a partjelző.

A „fekete ruhásoknál" a szakma hazai csúcsa az Újpest–Fradi rangadó. Azon szerephez jutni, dicsőség. A derbivel kapcsolatban Hegyinek is van egy sztorija.
– Három éve az FTC vendégeskedett a Megyeri úton. Kettő kettőre állt a meccs, amikor a 92. percben a hazaiak gólt szereztek. A tévében szegény Knézy Jenő azt mondta, hiba volt megadni, mert a szituációt lesállás előzte meg. A visszajátszás viszont engem igazolt, Knézy pedig korrigálva magát, elnézést kért.

Az asszisztensek a háttérbe szoktak szorulni a vezetőbírók mögött. Hegyinek emiatt sohasem fájt a feje.

Kemény a teszt

– Annak idején így alakult, és bizton állíthatom, jól döntöttem, amikor partjelző lettem, és nem játékvezető. Egyébként pedig: manapság az egyik legnehezebb dolog megítélni a lesállást. Egyre gyorsabb a játék, nagy rajtunk a felelősség. Elméletileg még 11 évig foghatom a zászlót, aztán kötelező visszavonulni. Kérdés persze, hogy bírom-e addig. A kényes szituációk kezelésével semmi problémám, viszont a fizikai tesztek teljesítése nagyon nehéz. A felmérések előtti három-négy hétben naponta 8-10 km-eket futok, hogy sikeresen teljesíthessem a tesztet. És ezt három havonta el kell végezni. Meggyőződésem, sok NB I-es futballista bajba kerülne, ha rájuk is hasonló teszt várna.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mezei Richárd kézsérülése

Mától már az edzések mellett az előkészületi mérkőzések is főszerepet kapnak a Pick Szeged férfi… Tovább olvasom