Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Duplázott a Fit World Szeged

A Fit World Szeged kispályás labdarúgócsapata tarolt a Kék Mókus-kupán. A +35 és +45-ös kategóriában is megnyerték a népszerű sorozatot.
Kétszer is magasba emelhette a Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótornán a serleget a Fit World Szeged csapata. Előbb +45-ös kategóriában nyertek magabiztosan a döntőben 4–0-ra az Együtt Szegedért ellen, majd a +35-ben 3–2-re diadalmaskodtak a nagy rivális, az Első Beton Szeged ellen. Utóbbiak győzelmére a csoportmeccsek első két fordulója után nem sok esély mutatkozott.

– Két vereséggel indítottunk – kezdte a beszélgetést a csapatvezető, Bársony Jenő –, előbb a Beton, majd a Charlton vert meg bennünket. Horváth Toni barátom mondta ekkor, hogy figyeljem meg: döntőt játszunk majd a Beton ellen. Igaza lett! Pedig nem volt egyszerű dolgunk, sérülések miatt nem mindenki tudott játszani, de így is sikerült két kategóriában nyernünk.

Egykor a Radnóti-hétfők meghatározó csapata volt a Keverő, amelyből létrejött a Fit World Szeged. Az elmúlt két évben a veterán kategóriában egyeduralkodónak számítanak Szegeden.

A +35-ös kategória győztesei, állnak (balról): Varga I., Kemenes, Móra, Barna, Kispál, Szovics, Nagy A., térdelnek: Kothencz, Vörös, Virág, Krajczár, a képről hiányzik Pranjko és Orosházi. Fotó: Frank
A +35-ös kategória győztesei, állnak (balról): Varga I., Kemenes, Móra, Barna, Kispál, Szovics, Nagy A., térdelnek: Kothencz, Vörös, Virág, Krajczár, a képről hiányzik Pranjko és Orosházi.

– 1978-ban alakult meg a csapatunk, a mag nagy része azóta is együtt van. Nemcsak a pályán, hanem az életben is összetartóak vagyunk, baráti társaságot alkotunk. Talán ez a titka a jó szereplésünknek. Persze széles korosztály alkotja a jelenlegi együttest, de a fiatalok is megtalálták a közös hangot, beálltak a sorba. Néhányuk úgy tekint rám, mint pótapjukra.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy az egykor Keverő néven sikereket elérő csapat miért váltott nevet?

– Az élet így hozta, csapatunk egyik tagja, Vörös László a Fit World tulajdonosa, így felvettük a nevét. Most éppen azon gondolkodtunk, hogy néha visszatérünk a Keverő elnevezéshez, hiszen ránk azért még mindig így emlékeznek.

Két sikeres korosztály

A 2008-as Kék Mókus-kupán két korosztályban nyert a Fit World Szeged együttese.

A csapat tagjai, +35 év:  Virág, Nagy, Krajczár, Móra, Vörös, Kispál, Szovics, Kemenes, Kothencz, Varga, Barna, Pranjko. +45: Barna, Szrenka, Orosházi, Azuczki, Takács Z., Kemenes, Bársony, Holló, Tóth J., Pigniczki, Deák, Horváth A.

Olvasóink írták

  • 3. stevens 2008. december 31. 03:11
    „Liberó! Miről beszélsz!
    Jártál Te valaha Radnótin? Szerintem a képen hárman is rajta vannak az utolsó gyöztes csapatból!!!
    Varga I,Barna I,Kispál Cs, de játszott még az Orosházi is! Szerintem igenis Ők képviselik már csak az igazi kispályás focit szegeden,ez meglátszott a nézettségen is!!!”
  • 2. footballon@freemail.hu 2008. december 30. 22:04
    „Nem is emlékeztethet!
    Idézem Bársonyt:"Egykor a Radnóti-hétfők meghatározó csapata volt a Keverő, amelyből létrejött a Fit World Szeged"
    Radnóti-hétfők már vagy 8-10 éve nincs,egyébként ´78 óta vagyunk együtt és harninc év alatt cserélődtek a játékosok, mint a csapatnév is.
    Sajnos halottaink is vannak azóta...
    Természetesen a képen a "legfiatalabb" öregfiúk -csapatunk van!
    Egyébként , Kispál, Móra és Kothencz vagy 15 éve játszottak már nálunk, fiatalon és most visszatértek öregfiúként.
    Varga pedig kb.16-17 éve folyamatosan velünk van.
    Tulajdonképpen a mag:Bársony , Tóth I. és Horváth .
    A15 évvel ezelőtti Radnótis húzóemberek,Orosházi,Azuczki, Barna is velünk vannak , de ők már +45 -ben játszanak.
    A lényeg azonban nem ez ,hanem , hogy "az életben is összetartóak vagyunk, baráti társaságot alkotunk"”
  • 1. libero 2008. december 30. 19:27
    „Ez a csapat nem nagyon emlékeztet a Radnótis Keverőkre, legalábbis a kép alapján.Konkrétan a régi csapatból egy sincs a képen.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvertük a szerbeket

Tegnap Balatonfüreden felkészülési mérkőzést játszott a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely… Tovább olvasom