Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Eb-győztes csongrádi edző

Dr. Bálint László győzelemmel debütált a Csongrádi Tiszapart SE NB III-as labdarúgócsapatának kispadján. A tréner nem csak erre lehet büszke, személyében egykori híres futballistát tisztelhetnek mostani tanítványai.
Fotó: Vidovics Ferenc
Dr. Bálint Lászlónak nagy jövőt jósoltak a szakemberek. Remekül látó, lövő, cselező középpályás volt, aki az ellenfél kapuja előtt sem jött zavarba. A Pécsi MSC NB I-es csapatában három évadot húzott le. Rögtön az első idényében, 1973-ban az év legjobb jobb oldali középpályása címet érdemelte ki.

– Szenzációs csapatunk volt, talán az a meccsünk volt a legemlékezetesebb, amikor a pécsi katlanban 4–2-re legyőztük az Újpestet. Dárdai Pali szerezte mind a négy gólunkat, a Nemzeti Sporttól 10-es osztályzatot kapott. Abban a gárdában játszott még a későbbi sokszoros válogatott Tóth Józsi, Zombori Sanyi és a már elhunyt Kocsis Pista.

Bálintnak is jól ment a játék, bekerült a 23 éven aluliakból álló utánpótlás-válogatottba. A középpályássor így nézett ki: Dunai III, Bálint, Tóth András. A csapat 1974-ben Európa-bajnokságot nyert! Két év múlva mégis befejezte NB I-es szereplését Bálint.

– A Pécs csapatkapitánya voltam, amikor az akkori edző, Kovács Imre bácsi válaszút elé állított: döntsem el, hogy az orvosi, vagy labdarúgó pályát választom. Fafejű kun voltam, az előbbi mellett voksoltam. De ne higgye, hogy megbántam, sorra utasítottam vissza az NB I-es megkereséseket. Még a Fradiét is. Azt viszont szívből sajnáltam, hogy emiatt nem lehettem ott az 1978-as argentínai világbajnokságon...
Elkerült Vásárhelyre, ahol azonnal elkezdte gyakorolni a hivatását: a Rárósi úti rendelőben immár 29 éve dolgozik háziorvosként.

Focizó orvosok

Messze földön híres, jegyzett a magyar orvos labdarúgó-válogatott. Az 1990-ben alakult gárda egyik alapítója volt dr. Bálint László. Az elért eredményeik önmagukért beszélnek. A sort Európa-bajnoki győzelemmel kezdték, majd ezt négy világbajnoki elsőség követte, de két vb-ezüstérem is színesítette a palettát. A Csongrádi Tisza-part SE edzője nemcsak az orvosok futballjában vitte a prímet, hanem azok teniszében is kitett magáért – ezt a párosban szerzett világbajnoki második helye is bizonyítja.

– Büszke vagyok arra, hogy a HMSE-ben megszakítás nélkül több mint kétszázszor játszottam az NB II-ben. Ott nem volt probléma, hogy kevesebb edzésen tudtam részt venni, hogy a meccsek után nem mentem el a többiekkel sörözni. Pompás kis gárdánk volt, Ulberttel, Starkkal, Varga Pistával, Kántor „Tyutyuval" és a többiekkel öröm volt együtt játszani.

Meglepő, szeretett csapatához soha nem hívták edzőnek.
– Soha nem csináltam abból problémát, hogy a Vásárhelyről soha senki nem keresett meg. A csongrádiaknak viszont jó voltam. Még az elődöm, Kurucz Pista véleményét is kikértem. Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy több évtizedes ismeretség a miénk, a félegyházi gimiben egy évvel fölöttem járt...


Névjegy

Dr. Bálint László 1951. november 2-án Kiskunfélegyházán született. A helyi Vasasban hétévesen kezdett el futballozni, 17 esztendősen már NB II-es meccsen lépett pályára: a Debrecen ellen mindjárt góllal mutatkozott be. 1970-ben az orvosegyetem miatt eligazolt az NB III-as Pécsi EAC-ba, ahonnan három év múlva szerződtette az élvonalbeli PMSC. A debütálása itt is fényesen sikerült: a Népstadionban az ő két góljának is köszönhetően 3–2-re legyőzték a Csepelt. A 23 éven aluliakból álló válogatottban is meghatározó játékosnak számított, 1974-ben Európa-bajnokságot nyertek. Vásárhelyre, a HMSE-be 1977-ben került, ahol egy év megszakítással '84-ig szerepelt, majd ezt követően négy évadon át a Makóban rúgta a labdát. A futballt Szikáncson hagyta abba, 52 évesen még gólt lőtt a Csanyteleknek. Az első edzői feladatát Székkutason kapta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BL-főpróbák előtt a Pick

A Budapest Bank férfi kézilabda ligában szereplő Pick Szeged az eddig lejátszott három fordulóban… Tovább olvasom