Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Eddig tanult az SZKKSE,most jöhet a vizsga

A Szeged KKSE NB I-es női kézilabdacsapata újoncként a három legjobb magyar csapattal játszott az első fordulókban, most viszont ki kell javítania a klasszisok ellen elkövetett hibáit, mert hozható mérkőzések következnek. Marosán György vezetőedzővel beszélgettünk az eddigi tapasztalatokról.
Túl vagyunk a történelmi és ünnepi szakaszon. Hiába kapott ki háromszor nagy különbséggel a Szeged KKSE női kézilabdacsapata, pozitívan éltük meg az NB I újoncának bemutatkozó mérkőzéseit. Az Érd ellen 19 év után lépett pályára szegedi együttes a női élvonalban. A két legjobb magyar csapat, a Ferencváros és a Győr elkápráztatta a sportág szegedi kedvelőit klasszis játékával, ami nézőcsúcsot is hozott: az újszegedi sportcsarnokban 2500 drukker foglalt helyet a BL-győztes elleni találkozón, ennyien még sosem voltak kíváncsiak a városban NB I-es női kézimeccsre.

Ilyen bajnokikra vágytunk már rég női fronton, ezért nagy élmény volt, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne mitől félteni a Szeged KKSE csapatát a további küzdelmekben. A szegedi publikum ugyanis szakértője is a játéknak, észrevette azokat a hibákat, amelyek a hozható derbiken sokba kerülhetnek.

A három meccset látva a leginkább szembetűnő a sok bekapott gól lerohanásból.

– Ez volt a leglátványosabb hibánk, viszont ezzel lehetett a leginkább számolni. Engem legalábbis nem lepett meg, újoncként játszottunk a rajton a három legjobbal, köztük egy világválogatottal. Az a gyorsaságunk megvan, amely a közvetlen riválisok ellen elég a visszarendeződéshez, viszont annyi technikai hibát és labdaeladást nem engedhetünk meg, amennyit a Győrnek ajándékoztunk. Néhányan túlizgulták ezt a meccset, meg voltak illetődve. Ezért is hiányzott a vagányság a lányoktól, amire egy ilyen összecsapáson nagy szükség van – elemezte a helyzetet Marosán György vezetőedző.

„Gyertek, tudom mi a hiba!„ Marosán György és csapata keményen dolgozik, hogy az MTK ellen az SZKKSE megszerezze első győzelmét. Fotó:Frank Yvette
„Gyertek, tudom mi a hiba!„ Marosán György és csapata keményen dolgozik, hogy az MTK ellen az SZKKSE megszerezze első győzelmét. Fotó:Frank Yvette

Természetesen megemlítettük a kiemelkedő kapusteljesítmény hiányát.
– Ebben tényleg sokat kell javulnunk, méghozzá gyorsan. Futaki Hajnalka az első meccsünk első tizenöt percében remekelt, azóta viszont tényleg kevés bravúrt mutatnak be a kapusaink. A következő fordulókban szükség lenne arra, hogy legalább negyvenszázalékos hatékonysággal védjenek, ezen keményen dolgozunk – mondta a tréner, majd elárulta: már csak két hálóőr váltja egymást a szegedi kapuban, ugyanis Scholtz Andrea az NB I/B-s Kecskeméthez került kölcsönbe, de onnan bármikor visszahívhatja őt az SZKKSE.

A hibák kitárgyalása után előre is tekintettünk, hiszen az igazán fontos megmérettetések csak most jönnek. Jövő hét kedden az SZKKSE első tévés meccse következik, hiszen az MTK elleni hazai bajnokiját a Duna Tv élőben közvetíti.

– Eddig tanultunk a legjobbaktól, most viszont meg kell mutatnunk, hogy ezt feldolgoztuk, és kamatoztatni is tudjuk. Túlzás lenne azt mondani, hogy a következő két meccs az MTK és a Békéscsaba ellen záróvizsga lenne, ugyanis akkor sem értük el a végső célunkat, ha mindkettőt megnyerjük, és még akkor sem esünk ki, ha mindkettőt elveszítjük. Ez a két meccs inkább egyetemi nyelven egy beugró vizsgának felel meg, mert két pontra azért szükségünk lenne ahhoz, hogy kedvező pozícióból várjuk a folytatást – zárta a beszélgetést Marosán György.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

40 év után újra a legmagasabb osztályba vágynak a szegedi sakkozók

Az utóbbi évtizedekben csak az utánpótlás nevelésben jeleskedő Maróczy Géza SE szegedi sakk egyesület vezetőinek feltett szándéka: újra visszakerülnek az NB I-be. Tovább olvasom