Mádi József - Délmagyarország napilap - 2012.07.21. 07:26
A Szeged 2011 NB II-es labdarúgócsapata igen mozgalmas héten van túl. Az együttes hétfőn kezdte a felkészülést, azóta napi két tréning szerepelt a programban, és a sportágspecifikus mozgások mellett a Szeged BC szakvezetője, Gál László és Nagy Bianka révén ökölvívó-, az Anna-fürdőben pedig regenerációs edzésen vettek részt a játékosok. A heti munkában már nem vett rész az elefántcsontparti Fousseni Bamba, aki valószínűleg román együttesbe igazol.
A szegedi alakulatra ma végre már edzőmérkőzés is vár: a Felső Tisza-parti stadionban 10 órától az NB III-as Hódmezővásárhely ellen bemutatkoznak az új szerzemények, a 49-szeres válogatott
Lisztes Krisztián, a REAC-tól érkezett, közel száz NB I-es meccsel rendelkező
Jovánczai Zoltán, illetve a próbajátékosok, így például a Honvéd nevelése, a 26 éves, 46 első osztályú meccset játszott, Egerből érkezett remek fizikumú (193 cm, 87 kg) támadó középpályás,
Bojtor László és a Vasas 22 éves középpályása,
Farkas Zoltán. A Szeged 2011 hétfőtől egy hétig Gyulán edzőtáborozik, és ezalatt két felkészülési mérkőzést játszik.
Az NB III-as alakulatok közül az újonc Mórahalom ma 10 órától hazai pályán a Kiskunfélegyházát fogadja.
Tóth Ákos együttesének nyolc újoncából –
Domonkos Ferenc (HFC),
Fülöp Tibor (Békéscsaba),
Podonyi Norbert,
Gahwagi Nebil (Szeged 2011),
Sarnyai Róbert (Csepel),
Dürgő Péter (SZVSE),
Czirják Tamás (Tisza Volán SC),
Tombácz Róbert (Algyő) – Gahwagi és Sarnyai sérült, a többiek viszont játszanak. Új hír, hogy
K. Tóth Gyula Tápén folytatja pályafutását.
A Tisza Volán SC szintén ma 18 órától az NB III-as újonc Nagybaracskát látja vendégül.
Buchholcz Gábor alakulata a hétközi nemzetközi találkozó (1–2 a szerbiai Topolya ellen) után újabb komoly ellenféllel küzd, amely a Bács-Kiskun megyei I. osztályú bajnokságot megnyerve vállalta az NB III-as szereplést. Békéscsabáról Bohus és Fodor, Makóról Kazi érkezett, Harmos pedig Angliából tér vissza.
A Makó ugyancsak ma 10 órától az FK 1899 Szegeddel játszik a makói Erdei Ferenc téri sporttelepen. A csapat régi-új játékosa a Szeged 2011-től visszatérő
Kulacsik Tamás, aki az utánpótlásban is dolgozik majd.
A megyei I. osztályú csapatok közül a Csongrád-Turbó 11 órától az Orosházi Rákóczit, a Mindszent pedig holnap 10 órától az „osztálytárs" Nagymágocsot fogadja.