Délmagyar logó

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 29°C Még több cikk.

Edzőváltás Balástyán

Lehota István irányításával kezdte az őszt a Balástya a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, ám a Mórahalom elleni hazai vereség (0–2) után az utolsó három fordulóban már a Hajdú, Krajczár duó vezette a csapatot.
A Balástya a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban az élen zárta az őszt, egy ponttal megelőzve a második Kiskundorozsmát. A gárda a bajnokságot még Lehota Istvánnal kezdte, de már nem vele fejezte be, pedig végig versenyben volt az idény bajnoka címért.

– A tizenkettedik fordulóban a Mórahalomtól elszenvedett vereség után hazafelé menet került szóba a leváltásom. A következő heti egyik edzés után két vezetőségi tag tényleg közölte, már nem én vagyok a csapat edzője. A játékosok viszont ahogy mindezt megtudták, rögtön kiálltak mellettem. Néhányan megkérdezték, mi és miért történt, de nem kaptak választ. Néhány nap múlva a közös elnökségi megbeszélés után is maradt ez a döntés. Hét alapember hiányzott az előző évi gárdából, és csak két új labdarúgó érkezett, a negyedik fordulótól mégis folyamatosan dobogósok voltunk, így talán érthető, miért lepett meg a döntés – mondta Lehota.

– A Balástya csapatának működését biztosító támogatók, valamint a vezetőség nem tudta elfogadni a szereplést, és nem látta biztosítottnak hosszú távon a megfelelő szakmai munkát – indokolta Lehota leváltását Simon László elnökségi tag. – Az utolsó három fordulóban Hajdú Sándor és Krajczár István irányította a csapatot, velük három meccset nyertünk, és a jó hajrá révén végül őszi elsők lettünk. Egyelőre még tárgyalás alapja a folytatás: elképzelhető, hogy ez a duó dolgozik tovább, de akár új szakember érkezése sem elképzelhetetlen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aranyos táncospár Kistelekről

A Törökgyörgy Melinda-Maurizio Vescovo táncduó hazánk első világbajnoki címét szerezte meg… Tovább olvasom