Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Eger, Vasas: idegenben

A férfi vízilabda Euroliga főtábláján érdekelt mindhárom magyar gárda vízbe száll szombaton, amikor is a csoportmérkőzések ötödik fordulójának mérkőzéseit játsszák.
Az Eger, amely a Vasassal egyetemben a C jelű négyes tagja, már csütörtök kora délelőtt útra kelt, hogy időben érjen Csehov városába, ahol a helyi Sturm ellen kellene bravúrosan szerepelnie, ha a még a legjobb nyolc közé jutást érő második helyet el akarja csípni a kvartettben. Csakhogy az Egerben decemberben 14–13-ra legyűrt orosz rivális otthonában roppant nehéz lesz akár egyetlen pontnak a kiharcolása is, jóllehet követendő példa akad: éppen a Vasas volt az, amely december elején, a csoportküzdelmek első körében egy góllal vendégként is le tudta győzni a csehovi alakulatot.

Az Eger mindenesetre remek bajnoki főpróbát tartott az indulás előtt: a kedd esti összecsapáson ugyanis a hevesiek nagyon simán, az első három negyedben mindössze két gólt engedélyezve a vendégeknek, 10–5-re verték a vidék legjobbja címért szintén eséllyel pályázó Szeged gárdáját. Túl azon, hogy sikerével Gerendás György együttese a Tisza-partiakkal helyet cserélve feljött a bajnoki tabella harmadik helyére, a csongrádiak elleni fegyverténnyel egyszersmind „üzent" csoportbeli hazai riválisának is. Tudniillik ugyanez a Szeged, amely a hevesi fővárosban megadásra kényszerült, a hétvégi bajnokin 8–4-re, meglepően könnyedén diadalmaskodott az eladdig mind a 13 OB I-es fellépésén győzedelmeskedő Vasas felett.

A fővárosi piros-kékek a váratlan kudarc után nemzetközi vizeken javíthatnak, bár a szombati siker hamisítatlan bravúrt jelentene, hiszen az ellenfél idegenben – jelesül Camogliban – a világ legkiválóbb klubcsapatainak egyike, a Pro Recco lesz, amely a december 16-i, első randevún a Komjádi uszodában 9–8-ra nyert. Ráadásul az olasz együttest erősíti két magyar olimpiai bajnok, Kásás Tamás és Madaras Norbert is, igaz, Földi László együttesében szintén akadnak ötkarikás aranyérmesek a Steinmetz-fivérek személyében, s a társaságból hárman – a Varga-testvérek, s a kapus Nagy Viktor – tagjai voltak az ausztráliai világbajnokságról a minap ezüstéremmel hazatérő válogatottnak.

A D csoportban vitézkedő Honvéd nem utazik ezen a héten, de nemcsak ezért biztosíthatja be végleg csoportgyőzelmét, hanem mert egyértelműen erősebb csapat, mint a Panioniosz. Ezt már az első, görögországi meccsen igazolta Kovács István legénysége, amely december közepén, 15–3-mal valósággal legázolta az athéni házigazdákat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pippo Inzaghi álma: ötről a hatra

Ma este 20.45-től a Bayern München–Milan (az első mérkőzés: 2–2, m1, élő) és a… Tovább olvasom