Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Egy Csongrád megyei derbi az NB III-ban

Csongrád megye - Csak a HFC játszik hazai pályán, hozzájuk viszont megyei ellenfél a Tisza Volán látogat.
Sereghajtók rangadója: HFC-Tisza Volán

Az utolsó Tisza Volán csapatát az előttük álló HFC fogadja vasárnap 16.30-kor.

– Rendet raktunk a fejekben, de azért nem volt pánikhangulat, hiszen az előző fordulóban nekünk is volt annyi helyzetünk, mint a Monornak, csak mi hatot nem tudtunk gólra váltani. Könnyíti a helyzetünket, hogy vasárnap a kapuba visszatér a rutinos Kovács Krisztián. Egyik csapat sincs a helyén a tabellán, ezért ez a meccs nagyon fontos. Hanyecz Henrik sérülése sajnos nem jött rendbe, de a többiekre számíthatok – árulta el Szűcs Róbert, a HFC vezetőedzője.

– A Vecsés elleni találkozó jó lecke volt, ebben a bajnokságban nem engedhetjük meg magunknak, hogy az első percben még nem figyelünk, és azt sem, hogy végig az eredmény után fussunk. Zártan kell védekeznünk a saját nevelésű fiatalokból álló Vásárhely ellen, de természetesen most is az a legfontosabb, hogy végre megtörjük a gólcsendünket – véli Buchholcz Gábor, a Tisza Volán trénere.

Vigaszt keresnek: Soroksár-Mórahalom

A Mórahalom Soroksáron lép pályára ma 16.30-kor.

– A héten nem volt túl jó a hangulat, hiszen megnyert meccset adtunk ki a kezünkből, ráadásul a javítás sem lesz egyszerű, hiszen a tíz volt NB I-es labdarúgóval rendelkező Soroksár ellen nem mi vagyunk az esélyesek. A Tököl ellen kényszerből lecserélt védők közül Gyimesi hetekre kidőlt, Sarnyai viszont gyorsan felépült, sőt, akár Gahwagi és Tóth Attila is visszatérhet – árulta el Tóth Ákos, a Mórahalom trénere.

A várható kezdőcsapat: Tombácz – Mészáros Z., Sarnyai, Udvari, Kothencz – Vojnics-Zelics, Gahwagi vagy Podonyi, Tóth A. vagy Szőke, Fülöp – Domonkos, Dürgő.

Győzelemre játszanak: Kecskemét II.-Makó

A Makó NB III-as labdarúgócsapata is idegenben lép pályára, vasárnap 16.30-tól a Kecskemét II. ellen szerepelnek.

– A múlt heti vereség miatt letört volt a társaság, ettől függetlenül Kecskeméten győzelemre játszunk. Itthon sajnos hullajtjuk a pontokat, remélem, hogy idegenben kozmetikázni tudjuk a mérlegünket – nyilatkozta Bány Tamás, a Makó játékos-edzője.

A várható kezdőcsapat: Czirbus – Rakonczai, Czibere, Gellér, Zámbori – Magyar, Puskás Cs., Horváth K., Bánóczky, Tóth A., Kulacsik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erődemonstráció Kecskeméten: Pribanic volt a Pick Szeged legjobbja

Fölényes, magabiztos győzelmet aratott a Pick Szeged NB I-es férfi kézilabdacsapata idegenben a Kecskemét ellen. Tovább olvasom