Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Egy héten négy edzőmeccset vívtak

A HNKC SE NB I-es női kézilabdacsapatának az első rájátszásbeli meccs után rögtön egy „üres" hét következett. Ezt négy edzőmeccsel tették tartalmassá Siposék.
Az 5–8. helyért folyó rájátszás első találkozóján a Vásárhely 35–27-re kikapott a hódtóiban a Cornexi-Alcoától. A nemzetközi kupák miatt egy hét szünet következett, ezt edzőmeccsekkel „töltötték ki" a kék-sárgák.

– Igyekeztünk minden játéklehetőséget megragadni, mert szeretnénk minél jobban felkészülni a még hátralévő öt mérkőzésre – mondta Buday Ferenc, a Vásárhely vezetőedzője. – Szerdán a Dunaferr NK-val, pénteken pedig a Békéscsabával játszottunk két edzőmeccset. Elsősorban a Vasas és a Kiskunhalas ellen készülünk, mert optimális esetben idegenben és hazai pályán is nyerhetünk velük szemben.
Visszatérve a gyakorló találkozókra, az újvárosiak ellen mindkétszer vereséget szenvedtek (24–34 és 27–40), a viharsarkiakkal szemben pedig nyertek (36–30 és 32–23) a vásárhelyiek. De nem az eredményen, hanem a taktikai és technikai elemek sulykolásán, a hibák kiküszöbölésén volt a hangsúly.

További program

A Vásárhely rájátszásbeli mérkőzései, április 28. (péntek), 18 óra: Vasas–HNKC; május 6. (szombat), 18: HNKC–Kiskunhalas; május 13. (szombat), 18: HNKC–Vasas; május 20. (szombat), 18 óra: Cornexi-Alcoa–HNKC; május 26. (péntek), 17: Kiskunhalas–HNKC.  
– A Dunaferr ellen megmutatkozott, hogy a két gárda között minőségi különbség van, és kiütköztek a hibáink a védekezésben és a támadások során egyaránt. Ezen a két partin nem tudott részt venni Gagyi Erika és Jókai Nóra, utóbbi a keddi tréningen sérült meg a lövőkezén, a jobb vállában érzett nagy fájdalmat. Az új klinikán Thékes Lászlóné és stábja igyekszik mindent felderíteni, hogy mi a probléma, és nagyon remélem, hogy mihamarabb, már a Vasas ellen teljes értékű harcos lesz. Visszatérve: védekezésben a páros kapcsolatokat nem tudtuk megoldani. A Csaba ellen Olga Nyikolajenko végre olyan harcosan, nagy lelkesedéssel játszott, ahogy mindig is várnánk tőle. Mindkét találkozón tíz gól felett termelt. A védekezésben különböző feladatokat gyakorolhattunk.

A HNKC SE legközelebb pénteken 18 órakor a Vasas vendégeként lép pályára: – Van törlesztenivalónk az angyalföldiekkel szemben. Budapesten kétszer egy, itthon pedig két góllal kaptunk ki. Azokhoz az összecsapásokhoz képest javult a csapat harcossága, dinamikája, kevesebb technikai hibát vétenek a lányok – ezt figyelembe véve reális esélyünk lehet a visszavágásra, a győzelemre, az eddigi tendencia megfordítására.

Ezen a héten előkészületi meccs már nem, „csak" edzés vár a kék-sárga keretre. És még valami: ma a klub (játékosok, vezetők, szponzorok) kivonul a gátakra homokzsákot pakolni, segíteni a védekezési munkálatokban.

Eredmény, rájátszás az 5–8. helyért: Cornexi-Alcoa–Vasas 29–24 (14–7).

A bajnokság állása

5. Cornexi-Alcoa 2 – – 64 – 51 8 (4)
6. Kiskunhalas 1 – – 36 – 28 4 (2)
7. Vasas – – 2 52 – 65 3 (3)
8. HNKC SE – – 1 27 – 35 1 (1)



Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világbajnoki klub Szegeden

Az idő telik: egészen pontosan 48 nap múlva kezdődik Németországban a labdarúgó-világbajnokság.… Tovább olvasom