Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Egy lengetésre van a Bajnokok Ligájától

A szegedi Hegyi Péter karrierje továbbra is felfelé ível. A labdarúgó asszisztens (egykori elnevezése szerint, partjelző) az őszi szezonban is rangos nemzetközi focimeccseken lengetett. Társaival három UEFA-összecsapáson tevékenykedett.
Hegyi Péter (balról). Fotó: DM/DV
Bármily furcsa, de jelen pillanatban a Csongrád megyei labdarúgásban tevékenykedő emberek közül a szegedi Hegyi Péter a legjegyzettebb. Évekkel ezelőtt még Szabics Imre számított a legismertebbnek, hiszen a Tisza Volán Focisuli egykori neveltje a VfB Stuttgart színeiben a Bajnokok Ligájában szerepelt. Azóta Szabics a Bundesligában a kiesés ellen harcoló Mainzban focizik, így kicsit visszacsúszott a ranglistán.

Van még egy büszkeségünk, az MTK-s Hrepka Ádám. A jövő ígérete. Itthon már bizonyított, bemutatkozott a válogatottban, bizony a szakemberek ígéretes jövőt jósolnak neki. No de térjünk vissza Hegyi Péterhez. Az asszisztens ősszel is komoly feladatokat kapott.

– Három UEFA-kupa meccsen lengetettem – kezdte a beszélgetést Hegyi –, és szerencsére mindhárom találkozót jóra értékelte az ellenőr. Először Madeirán lengettem, egy FC National–Rapid Bukarest meccsen, majd a Waregem–Sparta Prága összecsapás következett. Ezt még az Europsort is közvetítette, 3–1-re nyertek a belgák. Úgy tűnt, hogy több meccs már nem jut nekünk, hiszen egy bírói négyes csak két feladatot kap általában egy fél szezonban. Mi is azt hittük. De a múlt héten jött egy telefon. Az utolsó pillanatban kellet beugranunk a Besiktas–FC Bruges csoportrangadóra. A lengyel négyes elakadt a Varsó környékén a ködben, így mi, Sápi Csaba, Szabó Zsolt, Kispál Róbert és jómagam gyorsan repülőre ültünk. Életem leghangulatosabb meccsén dolgozhattam. 0–1-ről fordítottak a törökök, és nyertek 2–1-re. A negyvenezer néző fantasztikus hangulatot teremtett.

Emlékmeccs

December 29-én este 6 órakor a Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótorna fénypontja lesz a Baróti Lajos-emlékmérkőzés. A Szegedről elszármazott válogatottban többek között Hrepka, Laczkó, Bali, Makra is pályára lép. Az ellenfélnél egyelőre csak Lékó Péter nevét hoztuk nyilvánosságra. A meccs játékvezetője Hegyi Péter és Kalmár lesz.

Hegyi Péternek ez volt a 36. nemzetközi találkozója. Az, hogy az utolsó pillanatban kellett beugraniuk társaival, az azt bizonyítja, hogy a magyar kvartettnek jó a megítélése. Igen előkelő helyen állnak a ranglistán.
– Egy biztos, hogy eddig elégedettek velünk. A három meccsre több mint nyolc és feles volt az átlagunk, jó osztályzatokat kaptunk: pedig egyik sem volt könnyű összecsapás. Jelenleg az UEFA játékvezetői keretének a második kategóriájába tartozunk. Ott is az élbolyban helyezkedünk el. Egy lépésre állunk a csúcstól, a Bajnokok Ligájától. Esélyek? Most decemberben döntenek arról, hogy ki kerülhet fel. Mi nagyon reménykedünk. Igaz, fontos a jó menedzselés. Szerencsére ezt megkapjuk. Azonban az hátráltat egy kicsit bennünket, hogy a magyar focicsapatok nem töltenek be jelentős szerepet a nemzetközi futballéletben.

Ha már csapatszinten nem is képvisel minőséget Magyarország, a játékvezetőket illetően szerencsére igen. Elég csak Puhl Sándort megemlíteni, aki világhírű volt, vb-döntőt vezetett.

– Januárban Szegeden is indítunk egy tanfolyamot. Neves előadókkal. Vágner László, Hanacsek Attila is tart majd előadást. Szeretnénk minél több fiatalt erre a kurzusra csábítani. Biztos, hogy többen szeretnének komoly karriert befutni. Aki viszont csak megyei szinten szeretne tevékenykedni, annak is érdemes beiratkozni. A tanfolyammal kapcsolatosan a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetségben kell érdeklődni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtört, de optimista Fekete László

Megviselte a sérülése, de optimistán tekint a jövőbe Fekete László, a Ferroép-Szeged vb-harmadik… Tovább olvasom