Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Egy sörözéssel indult a Dorozsmai Íjászok Baráti Köre

Októberben alakult meg a Dorozsmai Íjászok Baráti Köre, amely hamarosan sportegyesületté válhat. Törzshelyükön, a dorozsmai művelődési ház udvarán péntekenként gyakorolnak, jelenleg 27-en alkotják a közösséget. Sőt már az első érmeiket is megszerezték.
– Október 18-án barátommal, Turner Tibivel lőttünk egyet, majd leültünk sörözni – ekkor hozta fel először, hogy csináljunk egy íjászközösséget – mondta érdeklődésünkre Szunyogh Mihály, a Dorozsmai Íjászok Baráti Körének alapító tagja. Már abban a hónapban megalakultak, és a helyi tökfesztiválra kitelepülve elkezdték népszerűsíteni a baráti kört.

Törzshelyük nem volt, ám hamar megegyeztek Hajdú Gézával, a dorozsmai művelődési ház igazgatójával, így péntekenként az udvaron gyakorolhatnak. A biztonság elsődleges, úgy állították fel a vesszőfogókat, hogy senkinek ne eshessen baja. Látogatásunkkor látszott, hogy a gyerekeknél nagy a
fegyelem, csak vezényszóra lőhettek a legkisebbek is.

Az utánpótlás. A tagok között több kisgyermek is található Kiskundorozsmán. Fotó: Frank Yvette
Az utánpótlás. A tagok között több kisgyermek is található Kiskundorozsmán.
Fotó: Frank Yvette

– A múlt héten írtuk alá a papírokat, szeretnénk minél hamarabb sportegyesületté válni. Ez több annál, mint amit először gondoltunk: azt vártam, hogy öten-hatan lejárunk majd lőni, ehhez képest most edzésenként 20-an is megfordulnak nálunk – tette hozzá.

– A baráti körnek 27 tagja van, ebből 18-an már túl vannak a sikeres alapvizsgán. Nem vagyunk edzők, nincs ilyen végzettségünk, de az alapokra megtanítunk bárkit, aki jelentkezik, még felszerelést is adunk hozzá. Nálunk mindenki helyet kaphat, legyen olimpiai, tradicionális vagy vadászreflexes íja – fogalmazott Turner Tibor.

Bár még nem sportegyesületként működnek, egy versenyen már így is jártak, ahol öt dobogós helyet is szereztek: a gyermekek közül Lekes Dávid, Perecz Márton, Domokos Jázmin, Szabadi Rebeka és Lekes Maja állhatott dobogóra Hódmezővásárhelyen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Párosmérkőzéssel készül Lékó a világkupára

A kínai Li Chao elleni nemzetközi párosmérkőzéssel készül fel a szeptemberi kieséses világkupára a szegedi sakknagymester, Lékó Péter. Tovább olvasom