Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Egypontos makói rajt a Soroksár ellen

A labdarúgó NB II keleti csoportjának nyitánya után nem kell szomorkodniuk a makóiaknak, igaz, a mellüket sem verdeshetik. A Soroksár otthonában kiharcolt döntetlen nem rossz eredmény, de kicsivel nagyobb odafigyeléssel hárompontos lehetett volna a rajt.
Az előző évadban a Makó FC az NB I/B-ben, míg az első bajnoki ellenfele, a Soroksár az akkor még harmadosztálynak számító NB II-ben vitézkedett. Az átszervezés összehozta őket, és a találkozó esélyesének inkább a Csongrád megyeiek számítottak.

Igen ám, csakhogy a XXIII. kerületiek új gárdával vágtak neki az évadnak. A teljesen kicserélődött együttesbe érkeztek meghatározó futballisták a REAC-ból, a Kecskemétből, a Bodajkból, a BKV Előréből.

Remek iramban indult a meccs; lüktetett a játék, a nézők szép megoldásoknak tapsolhattak. Az első tíz percben igazságos elosztásban és kis szerencsével akár négy gólt is láthattak volna. A vendégek friss szerzeménye, Kulacsik be is talált, csakhogy a partjelző – tévesen – les címén érvénytelenítette a lelátóról szabályosnak tűnő találatot. A másik oldalon Czirbus pedig bemutatta a szezon kapusbravúrját: Havrán fejesét a fizika törvényeit meghazudtolva káprázatosan nagyot védve hárította.

Fokozatosan fölénybe került a Makó, még a legvérmesebb hazai szurkolókat sem érintette váratlanul, amikor a 27. percben megszerezte a vezetést. Varga R. lefülelt egy átadást, néhány méteres labdavezetés után a jobb oldalon robogó Turján elé passzolt, ő egyből középre gurított, ott pedig az érkező Kulacsik 10 m-ről ballal a kapu közepébe helyezett,
Jegyzőkönyv

Soroksár–Makó FC
1–1 (0–1)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Soroksár, 150 néző. Vezette: Berettyán (Szabó J., Fehér).
Soroksár: Kurucz F. – Babos, Cseri, Pandur, Tulák – Kaszás, Kurucz L., Kun, Melczer – Sipos, Havrán. Edző: Elekes József.
Makó: Czirbus 6 – Kazán 5, Mórocz 6, Magyar 6, Kis K. 5 – Podonyi 5, Turján 6, Varga R. 5, Bány 6 – Kulacsik 6, Schreiber 5. Edző: Takács Zoltán.
Gólszerzők: Havrán (66.), ill. Kulacsik (27.).
Csere: Kurucz L. helyett Simon a szünetben, Schreiber h. Szélpál T. (–) a 62., Kulacsik h. Kurucsai a 73., Varga R. h. Tóth Cs. a 74. percben.
Sárga lap: Kazán a 20., Babos a 22., Kis K. a 32., Schreiber az 58., Tulák a 68., Tóth Cs. a 75., Sipos a 82. percben.  
0–1. Kimondottan jól futballoztak a vendégek, hátul magabiztosan álltak lábukon a védők, a középpályások rengeteg labdát szereztek, a támadók pedig állandó rettegésben tartották a soroksáriakat. Már az első játékrészben könnyedén eldőlhetett volna a három pont sorsa, csakhogy a makóiak kihagyták a ziccereket, létszámfölényes szituációkban rendre rossz megoldásokat választottak, pontatlanul passzoltak.

A szünet után bánhatták az elszalasztott lehetőségeket, kiváltképp azért, mert jócskán megváltozott a játék addigi menete. Visszaesett a Makó, ezzel párhuzamosan följött a Soroksár. Egyre többet veszélyeztették a fővárosiak a vendégkaput, amit a 66. percben aztán be is vettek. Az más kérdés, hogy Havrán gólja előtt a szabadrúgást jó 8 m-ről előrébbről végezték el a hazaiak, arról nem is beszélve, hogy mozgott a labda..., 1–1. Beszorultak a vendégek, láthatóan elsősorban arra törekedtek, hogy kihúzzák valahogy az ikszet. Erőfeszítésüket végül siker koronázta, amely lehetett volna még inkább az, ha a 88. percben Bány remek indítását követően Podonyi nem a kapufát találja el...

Nem kell szégyenkeznie a döntetlen miatt a Makónak, de az első félidőben látottak alapján többet is kihozhatott volna a mérkőzésből.

Takács Zoltán: – A játék képe alapján már az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést. A szünet után feljött a Soroksár, így összességében reális az eredmény.

További eredmények: Szolnok–Vác 4–4, Orosháza–Vecsés 3–1, Nyíregyháza–Jászapáti 2–1, Karcag–Baktalórántháza 1–3, ESMTK–Budafok 0–3, Bőcs– Kecskemét 2–1. Szabadnapos: Kazincbarcika.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kocsis a Hungerit új edzője

Augusztus 1-jétől új edző irányítja a bajnoki ezüstérmes Hungerit-Szentesi VK női… Tovább olvasom