Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Együtt maradt a keret

Második hete dolgozik a szeptember 4-i futsal NB I rajtjára készülő szegedi Első Beton.
A hosszúra nyúlt szünet után július 17-én kezdte meg a felkészülést az Első Beton NB I-es futsalcsapata. Szabó Zsolt edző 17 fős keretnek – 15 mezőnyjátékos plusz két kapus – vezényel már második hete foglalkozásokat.

– Egyelőre az erőgyűjtésen van a hangsúly, azaz rengeteget futunk az újszegedi Erzsébet ligetben, mellette pedig játszunk a sportcsarnokban. Végre megtörtént, amire nagyon régen vártam: szinte teljesen változatlan kerettel vághattunk neki a munkának. Ez akár azt is
Edzőmeccsprogram

Szabó Zsolt csapata egyelőre négy edzőmeccset kötött le – a legutóbbi bajnokság két döntősével. A második Aramisszal augusztus 3-án (Budafokon) és 7-én (Szegeden), a bajnoki címvédő Gödöllővel augusztus 21-én (Gödöllőn) és 28-án (Szegeden) játszanak
Szentágotaiék.  
jelentheti, hogy az elmúlt sorozat hetedik helyénél előrébb végzünk.

Egyedül Fekete Krisztián távozott, ő is kényszerűségből: bevonult katonának – nyilatkozta Szabó Zsolt, a gárda trénere.

A szakember egyetlen sérültről számolt be, aki régóta nem áll a rendelkezésére. Ő Brinszky Adrián, aki térdműtétje után éppen a hathetes kondicionáló programja közepén jár, és augusztus közepén szeretne megpróbálkozni az edzésekkel.

Az NB I-es bajnokság szeptember 4-én startol.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Romániában a HNKC

Tegnap délután Marosvásárhelyre utazott a HNKC NB I-es női kézilabdacsapata – adta hírül Kiss… Tovább olvasom