Délmagyar logó

2016. 07. 31. vasárnap - Oszkár 19°C | 31°C

Elfogyott 200 gombóc fagylalt - Bélteki Pál tornaedző mesélt gyerekkoráról

Elfogyott 200 gombóc fagylalt - Bélteki Pál tornaedző mesélt gyerekkorárólFeje tetejére állt a világ. Bélteki Pál itt egy gyakorlat közben látható.
,,Jó volt Nagykőrösön tornásznak lenni" - mondta gyermekkoráról Bélteki Pál, az ismert szegedi tornaedző. A 62 éves testnevelőnek sportos gyermekkora volt, ám azért olyan is előfordult, hogy az egész fizetését csokifagylaltra költötte.
„Bélteki Pálnak akarom továbbpasszolni a labdát, de nem tudom, el bírja-e kapni a tornászikon" – ezzel a vicces mondattal zárta cikksorozatunk múlt heti részét Protity Sándor labdarúgóedző. Egyértelmű, hogy mi is ezzel indítottunk Bélteki Pálnál, az ismert szegedi tornaedzőnél, Protity kollégájánál.

– El bizony, még most is hetente kétszer járok focizni. Hogy régen is jóban voltam a futballal, arra pedig ez a fotó a bizonyíték – nyújtotta át a cikkünkben is szereplő focizós képet a 62 éves testnevelő, aki két héten belül nagypapa is lesz Nati lányának köszönhetően.
Edzőként még mindig sikert sikerre halmoz. Fotó: Schmidt Andrea
Bélteki nagykőrösi születésű, 18 éves koráig ott élt, minden gyermekkori emléke a Pest megyei városhoz köthető.

 – Sanyihoz hasonlóan nálunk is a strand volt a kedvenc, a május elsejei nyitástól kezdve folyamatosan ott lógtunk. Később jött csak képbe a torna: vékony gyerek voltam, így amikor az egyik unokaöcsém nálunk vendégeskedett, megtetszett, amiket csinált, egy héttel később már én is edzésre jelentkeztem. Medve László foglalkozott velünk, aki minden gyermeket a sajátjaként szeretett, a heti öt edzés pedig rendszert, fegyelmezettséget hozott az életembe. A tornacsapatból került ki az összes barátom, suli után is velük lógtam – emlékezett.
„Az utcánkban, ahol laktunk, sok ablak bánta a futballt."
Amikor a legkülönlegesebb gyermekkori történetéről kérdeztük, felcsillant a szeme.

– A Pite nevű haverommal imádtuk a csokifagyit, az egyik helyi cukrászdában pedig különlegesen finomat csináltak. Nyaranta a helyi konzervgyárban és ládagyárban is dolgoztunk, amiért fizetést kaptunk. Sosem felejtem el, hogy egyszer a pénzzel a zsebünkben egyből a cukrászdába mentünk. 50 fillér volt egy kisebb gombóc, megkértük az eladót, hogy pakolja tele a legnagyobb poharat ebből. Többször is utántöltöttünk, végül fejenként száz forintot hagytunk ott. Könnyű kiszámolni, ez azt jelenti, hogy kétszáz gombóc fagylaltot ettem meg egy helyben, el is tartott egy darabig – mesélte.

Egy húga van, vele sokszor társasoztak, a család pedig a balatoni SZOT-üdülőkben pihent nyaranta. Az iskolában erős négyes tanulónak számított.

– A történelem volt a kedvencem. Emlékszem, az ötödik osztály elején elég sokat rontottam, majd megfogadtam, hogy év végére kitűnő leszek – össze is jött. A kémiával és a fizikával nem könnyen boldogultam, előbbi az egyetemen szintén okozott fejtörést.

 Az, hogy iskola után edzettek, magától értetődő, de sokszor még suli közben is lementek a tornaterembe.

– A hosszúszünet akkor 20 perces volt, ilyenkor indultunk tornászni. Akadtak „levelezősök", akik csak néha jöttek el, de ők is szerették a sportágat. Ilyen volt például az azóta szintén Szegeden élő Varga Endre professzor és Országh Marci. Együtt jártunk házibulikba, hétvégenként belefért. Kiváló közösséget alkottunk, jó volt Nagykőrösön tornásznak lenni – tette hozzá.

Nem meglepetés, hogy a cikksorozat következő alanyának is a sportághoz kötődő embert jelölt ki: választása a később kézilabdásként élvonalbeli játékossá váló Lehmann-Dobó Andreára esett, aki nyolc évig volt a tornásza.
Kérdések

– Milyen poszton szerepelt, amikor fociztak?
– Mikor hol.
– Volt bőrlabdája?
– Igen, fűzős is. Édesapám labdarúgó volt, az utcánkban, ahol laktunk, sok ablak bánta, hogy kipróbáltam ezt a sportágat.
– Házőrző volt a bújócskában?
– Mi nem bújócskáztunk, hanem „gibiztünk". Ezt csak a nagykő- rösiek ismerték. A lényege az volt, hogy a strandon, a medence és a lépcsőlejáró között volt egy kétszer két méteres terület. Itt a víz alatt kellett a másikat elfogni, hogy az ne jusson ki a medencébe. Folyton ezt játszottuk.
– Mászott fára?
– Igen, sokszor, ráadásul még kerítésre, háztetőre is.
– Verekedős volt?
– Nem.
– Legjobb gyerekkori barátja?
– A kőrösi tornászok összetartottak, sokakkal a mai napig tartom a kapcsolatot. A teljesség igénye nélkül: Hüllner Peti, Pite, Petrik Jóska, Juszuf, J. Tóth Feri, Kallus, Reszeli Peti, Gönye, Kovács Pisti, Rácz Zsolt.
Kedvencek
Játék: – Minden, ami mozgás.
Mesekönyv: – Az összeset szerettem! Grimm, Benedek Elek, később Cooper, May Károly, Verne, Merle. De nem csak a meséket, minden könyvet imádtam. Időhiány miatt már keveset olvasok, talán majd ha nyugdíjas leszek.
Tantárgy: – A magyar irodalom és a történelem.
Rajzfilm: – Nem igazán volt kedvencem.
Tanár: – Testnevelőm, egyben edzőm, Medve László, aki akár pszichológus is lehetett volna.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élőben is követhető a szegedi tollaslabdázók Eb-szereplése

Élőben is követhető a szegedi tollaslabdázók Eb-szereplése
Sándorházi Vivien és Pápai Balázs ma kezd a csapatküzdelmekben a lengyelországi U17-es… Tovább olvasom