Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Elhunyt Verebes József - az utolsó interjú a Mágussal

Hetvenötödik életévében elhunyt Verebes József, a nyolcvanas évek legendás győri sikercsapatának edzője - a magyar labdarúgás egyik kivételes egyénisége volt.
- Vasárnap délután 75 éves korában meghalt Verebes József - értesült a kisalfold.hu. 1981 és 1986, illetve 1993 és 1994 között irányította az ETO-t, amely első regnálása idején kétszer bajnok lett. Irányításával először sikerült vidéki klubnak megvédenie bajnoki címét az NB I-ben. Verebes egyszer az MTK-val is bajnokságot nyert és dolgozott szövetségi kapitányként is.

A Mágussal készült utolsó interjú, amely ma aktiválódott portálunkon.

Verebes József labdarúgó mesteredző nemsokára 75 éves, budapesti otthonában kerestük fel. A sokak által kedvelt és szeretett Mágus nagyon beteg, az állapota egyre romlik.

Aggasztó híreket hallani Verebes József állapotáról: a Mágus nincs jól, nagyon nagy a baj. Aggódva indultunk útnak.

Verebes 1981 és 1986, illetve 1993 és 1994 között irányította a Győri ETO-t, amely első regnálása idején kétszer bajnok lett. Irányításával először sikerült vidéki klubnak megvédenie címét az NB I-ben. Egyszer az MTK-val is bajnokságot nyert, volt szövetségi kapitány, sőt 1997-ben Szegeden is dolgozott.

Sokak szerint óriási lelki fájdalmat okozott neki az, ami az ETO-val tavaly történt: a klub a harmadosztályba zuhant, miután tulajdonosa csődhelyzetbe került. A Mágust súlyos tüdő- betegség támadta meg, vészesen lefogyott. Alvászavar, szellemi-mentális fáradtság és hangulatingadozás kínozza. Sokan aggódnak érte, miatta, rengetegen szeretnék megtudni, hogy van.

Közeledő születésnapja alkalmából – március 23-án lesz 75 éves – szerény budapesti házában kerestük fel. Nem indultunk üres kézzel: a Lapcom Média Alapítványon keresztül 150 ezer forintot tudtunk átadni a mesteredző gyógykezelésére.

– Bár sokan szeretik, aggódnak Józsiért, kérem, azt is írja meg, mi semmit nem kértünk, nem koldultunk – szögezi le a kis családi ház kapujában Marika néni, Verebes József felesége. – A múltkor, amikor megírták az újságok, hogy pénzt kaptunk, többen is ellenünk fordultak. Nagyon sok a rosszindulatú ember. Persze annak örülünk, ha segítenek. Győrből különösen sokan érdeklődnek Józsiról – teszi hozzá a láthatóan megtört feleség.
 
Verebes József vészesen lefogyott, alvászavar, fáradtság és hangulatingadozás kínozza.  Fotó: Mészáros Mátyás
Verebes József vészesen lefogyott, alvászavar, fáradtság és hangulatingadozás kínozza.
Fotó: Mészáros Mátyás

 – Józsi nemegyszer ébred úgy, hogy edzésre akar menni. Azt kérdezi tőlem: hol vannak a fiúk, hol van a csapata? A győrit azt még mindig nagyon szereti...

A szerény, puritán otthon nappalijából segítséggel kel ki ágyából Verebes. A Mágus nagyon sovány, látszik rajta, nem szívesen mutatkozna. Ennek ellenére erőt vesz magán, s nem is kell kérdezni, magától mondja.
– Borzasztóan vagyok, semmi erőm sem maradt, az ágyon kívül tíz percig sem bírom. Nagy pofont kaptam a sorstól, nem tudom, már nem is hiszem, hogy felépülök... – hagyják el száját a könyörtelen szavak, pedig egy hónapja a telefonban még állította: „Nincs nagy baj, meggyógyulok."

 Aztán mintha valami más történetbe csöppenne, ügyvédet, szerződést emleget. Talán eszébe jutottak a korábbi évek, amikor egy-egy csapat akarta felkérni trénernek.  Ezután ismét tisztul a kép, azt mondja, Győr, az ETO mindig a szíve csücske marad. A legszebb Rába-parti emlékről kérdezem, de úgy fest, ködbe vesztek nála ezek az idők.

A szobában rengeteg doboz, halomban áll a gyógyszer. Ezeket kell szednie. Meglepő, de cigarettát akar. Persze nem kap Marika nénitől, és amikor megpróbáljuk lebeszélni mi is, azt kérdezi: „Miért ne gyújtsak rá, te is beteg vagy?"

Lassan aztán elköszönünk, láthatóan elfáradt az egykor sok nagy csatát átélt mesteredző. Nem kéri, de visszasegítjük az ágyába. Tisztelettel, büszkén tesszük ezt. Visszaemlékezve mindarra, amit egykor Verebestől kaptunk. Beugrik a régi győri stadion képe, a hangulat, ami akkor mindenkit magával ragadott. Ha megindult a győri tizenegy, alig volt, ki megállítsa. „Mert ti vagytok a legjobbak" – hangoztatta Verebes a játékosainak.

És ők is elhitték.

Józsi bácsi, köszönjük.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Labdarúgás: sikeres újszentiváni hölgyek

Labdarúgás: sikeres újszentiváni hölgyek
Két helyszínen is kiválóan teljesítettek az NLSE Újszentiván női labdarúgói. Tovább olvasom