Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Eligazítás a szertárban

Az ASA-Consolis-HNKC NB I-es női kézilabdacsapata negyedik edzőmérkőzésén döntetlent ért el az újonc Siófok KC ellen.
Ez az eredmény még hiányzott. Mármint az iksz, a vásárhelyi női kézilabdások nyári edzőmeccspalettájáról. Az újonc Siófok ellen tegnap 36–36-os döntetlent ért el az ASA-Consolis a Balogh Imsi Sportközpontban (mintegy 100–150 néző foglalt helyet a lelátón), úgy, hogy tíz perccel a lefújás előtt még hattal (28–34) a vendégek mentek. A szünetben is féltucatnyi volt a különbség (16–22) a Balaton-partiak javára, ekkor jegyezte meg Dankó Ervin másodedző:

– Wolf és Ghionea sérülés miatt nem játszhat, ez nagy hátrányt jelent. A védekezésünket szerettük volna stabilizálni, nem sikerült, az első 19 percben 16 gólt kaptunk. Sok volt az eladott labda, olyankor pedig már nehezebb védekezni.

A HNKC (fehérben) védekezését nem sikerült stabilizálni. Fotó: Tésik Attila
A HNKC (fehérben) védekezését nem sikerült stabilizálni.
Fotó: Tésik Attila

A vége előtt 10 perccel az időkérésnél Farkas József vezetőedző a szertárba vezényelte övéit, ott tartott „eligazítást". Az eredmény a már említett iksz lett: – Nagyon sokat hibáztunk – mondta a szakember a mérkőzésről, majd az eddigi felkészülést értékelve folytatta: – Nem jött jól a beilleszkedés szempontjából, hogy három játékosunk a válogatott keretekkel készül a héten, és ugyanez elmondható Ghionea mostani sérülésére. Nem vagyunk elég frissek, de ennek még nincs is itt az ideje. A figurákat gyakoroljuk, tanuljuk, formáról még nem beszélhetünk. Azt azonban nem hagyhatom szó nélkül, hogy a fiataloktól több lelkesedést várnék, még edzőmeccsen is, ha bizonyítási lehetőséget kapnak.

Szombaton újabb erőfelmérők várnak a Vásárhelyre, Koroknaiék Kiskunhalason szerepelnek az I. Kis-Itália Pizzéria-kupán a házigazdák és a Debrecen társaságában.

ASA-Consolis-HNKC–Siófok 36–36 (16–22)

A vásárhelyi gólszerzők: Sopronyi 10, Kudor 9, Zsuzsa 4, Szombati, Fülöp 3-3, Gaál, Koroknai, Pomázi 2-2, Busi.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bencze: csak a döntő

Tíz napja tart az alapozás a Szeviép-Szeged bajnoki ezüstérmes női kosárlabdacsapatánál. Az új… Tovább olvasom