Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Elnézést kért a pályát fellazító vállalkozó

Lapunkon keresztül is elnézést kért az érintettektől az a vállalkozó, aki fellazította a makói Erdei Ferenc téri sporttelep egyik edzőpályáját.
Döbbenet ült ki annak a hatvan gyereknek az arcára, aki csütörtökön, késő délután edzeni szeretett volna az Erdei Ferenc téri sporttelep egyik edzőpályáján – azt ugyanis addigra mintegy húsz centi mélyen fellazították. Az egyik lurkó édesapja, Rudisch Ferenc lapunknak elmondta: volt olyan gyerek, amelyik a könnyeit törölgette, amint megtudta, hogy a megszokott edzőhelyet aznap nem használhatják. A sporttelepen egyébként három pálya van, egy nagy, valamint két kisebb, inkább edzésre való, ám ezek közül most, hogy korábban sötétedik, az volna jobb a használatra, amit szavaik szerint felszántottak, mert ennek van világítása.

A területen a Szabókert Kft. végzett mélylazítást. A kft. vezetője, Szabó István lapunknak elmondta: olyan talajfelújító munkáról volt szó, amelynek elvégzésére a mostani időpont volt a legalkalmasabb; ezt egyébként garanciális megbízás alapján végezte. A talajlazításon kívül a fű újravetésére és szintezésre, illetve pótlólagos meliorációra is sor kerül, márpedig a füvet ilyenkor, ősszel kell elvetni, és ehhez egyébként is esőmentes időre volt szükség – aznap pedig az volt. A cég vezetője ugyanakkor elismerte, hogy hibázott, mert a fociklub vezetői közül csak egy embernek szólt előre, ő pedig az információt nem tudta továbbadni, mert külföldre utazott. – Emiatt személyesen kértem elnézést Ménesi Gábor elnöktől, de a gyerekektől és a szülőktől is szeretnék a lapon keresztül – mondta Szabó István.

Ménesi Gábor (balról) elnök és az egyik szülő, Rudisch Ferenc megdöbbenve áll a felszántott pályán. Fotó: Karnok Csaba
Ménesi Gábor (balról) elnök és az egyik szülő, Rudisch Ferenc megdöbbenve áll a felszántott pályán. Fotó: Karnok Csaba

Ménesi Gábor úgy fogalmazott: tisztában voltak azzal, hogy valamikor ősszel erre a munkára sor kerül, várták is az egyeztetést, amikor ezt a vállalkozóval megbeszélhetik, de elmaradt. Az egyesületnek azért különösen kellemetlen, ami történt, mert összesen nyolc csapatnak kell edzéslehetőséget biztosítaniuk az amúgy sem ideális állapotú telepen, ennek beosztása pedig így, hirtelenjében sok fejtörést okoz. Most azon gondolkoznak, hogy a fellazított talajú pálya lámpáinak egy részét átirányítják a szomszédosra, és így ott is lehet majd edzéseket folytatni, de bíznak abban is, hogy segítséget kapnak a várostól ahhoz, hogy fedett pályán is focizhassanak.

Vecsési bajnoki

Vasárnap Szolnok, szerdán Diósgyőr, ma 16 órától pedig Vecsés. A Makó FC NB II-es labdarúgócsapatának meccsidőpontjai és ellenfelei besűrűsödtek. A szerdai kupasiker után ma már ismét a bajnoki pontokért lépnek pályára a Maros-partiak.
– Nem leszünk agyonpihentek Vecsésen, az egyszer biztos – vélte Kolozsvári János vezetőedző. – Viszont győztes mérkőzésen vagyunk túl, és ez a játékost fel kell, hogy dobja, még ha le is van terhelve. A Diósgyőr elleni siker jó felkészülés volt. Egyetlen aggályom van: nehezen szerezzük a gólokat, igaz, egyet mindig találunk.

A várható makói kezdő: Czirbus – Rakonczai, Dálnaki vagy Varga R., Szamosszegi, Gévay – Magyar, Molnár V. – Kulacsik, Puskás, Bány – Maróti.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. Indian 2008. szeptember 30. 17:40
    „Ez aztán a beszéd!Amennyiben szükség van rá teljes mellszélességgel odaállok én is segíteni!”
  • 23. triatlonos 2008. szeptember 29. 21:19
    „A szurkoló számára az jelent örömet, hogy az oldalvonal mellöl lehet bekiabálni! Szeretném, ha a javaslatomat jobbitó szándékúnak itélnék, és gondolkozzunk közösen! Annak ellenére, hogy nem vagyok szakember, azt gondolom, hogy ennek a pályának a legnagyobb gondja a "mély fekvése"! Lehetnek itt csoda megoldások, de a probléma "vizes időszakban" visszatér. FEL KELL TÖLTENI! Épül az autópálya, rengeteg humuszos felsőréteg, nem tudnak vele mit kezdeni, találjunk ki közösen egy helyet. 2 pálya x 30-40 centiméter - 6000 köbméter. Ha a politikai támogatás meg van, akkor lehet szervezni a "szponzorokat". Én is beülök a traktorba vagy a teherautóba néhány napig!”
  • 22. F.Gabi 2008. szeptember 29. 16:26
    „Okos!
    Te aztán nagyon vágod a témát! A Makó FC-nél pénzt mosni????:)
    Pénz nélkül nehéz mosni pénzt! De ész nélkül okosnak lenni is nehéz!
    A lényeg tényleg az, hogy a pályát , akkor kellett volna rendesen megcsinálni amikor!
    De aki ezt a trehány munkát csinálta és kifizették neki a 8 millát azzal -vagyis inkább csak ő finanszírozza-csináltanék egy műfüves pályát, amit mindegy, hogy mikor "vetnek"!”
  • 21. kukubenkó 2008. szeptember 28. 11:27
    „Na te tényleg okos vagy.Makón pénzmosás a pici pénzű fotball?”
  • 20. Okos 2008. szeptember 28. 10:41
    „Sóval is be kéne hinteni! Labdarúgás nem sport, hanem pénzmosás!”
  • 19. Indian 2008. szeptember 28. 09:41
    „Igen,a helyzet adott.Átmeneti megoldás lehet amit Gyime mond,hogy átfordítják a "fű 3"-ra a két szélső világítást!De mégegyszer azt hangsúlyoznám hogy régóta méltatlanok a körülmények!Valahogy úgy néz ez ki,mint amikor a férfi kézi újraindult Sonkával,Pakuval stb...és a fedetlen aszfalt pályán játszottak szebbnél szebb meccseket és jutottak osztályról osztályra felfelé.
    Tudjuk hogy kevés a tőke a városban....az önkormányzat pedig minden fillért be kell hogy osszon.De egy drukker ugye önző...így van összerakva!Ahogy én is!

    Bocs az előző ingerült hangvételért!”
  • 18. még mindig sok az okos 2008. szeptember 28. 00:40
    „Hát igen, kedves Indián, ezt senki sem vitatta. De sajnos megtörtént, mivel már két év elmúlt, ami még szomorúbb a történetben. De akkor se változtat a jelen tényállásán: ahhoz h valamit csináljanak a pályával, rá kell menni.
    Ez van. Vagy elfogadják így ahogy van, agyagosan, és akkor focizhatnak amikor csak akarnak....”
  • 17. Indian 2008. szeptember 27. 18:46
    „Drága "barátom"!

    2006-ban kellett volna megcsinálni rendesen!Érted vagy nagybetűvel írjam?Látom te nem gondolkoztál csak a nyálverésen!8 milla nem kis pénz.Normális földdel kellett volna feltölteni,hisz arról szólt a pályázat!
    Valóban sok az okos!”
  • 16. sok az okos 2008. szeptember 27. 18:29
    „Indian, Te okostojás, azt megmondod hogy lehet úgy megcsinálni egy pályát,hogy közben eddzenek rajta? kicsit nehéz,de Te megoldanád:) Vagy szerinted reggel megcsinálják, füvet vetnek, stb és este már mehet is az eddzés? gondolkozz”
  • 15. kertÉSz 2008. szeptember 27. 17:05
    „Ennél a pályánál nem a fűvel van baj.A gond a talaj. Olyan földréteget(sztem agyagos) hordott oda, ami nem vezeti el a vizet. Elvileg be is lett csövezve a pálya, de az se segített. A gond ott van, hogy a közbeszerzést anno nem is ő nyerte, illetve elsőként más volt a győztes, az a cég ami a nagypályát csinálta, aztán végül nem ő lett a kivitelező. Lehetetlen ez az ország. Olyan nevetséges. Már kínunkba röhögünk. Szóval kíváncsi vagyok, hogy kicserélik-e a felső talajréteget, vagy füvet vtnk csak.”
  • 14. greencat 2008. szeptember 27. 15:49
    „A fűmagvetéssel egy kissé elkésett ez a Pista:) ősszel, aug.15-től, szep.15-ig a legoptimálisabb időpont a vetésre:) de már áprilisban is elvethette volna. Hamarabb megerősödött volna a fű, hisz elég jó idő volt, kapott volna esőt rendesen.”
  • 13. Indian 2008. szeptember 27. 15:18
    „Baromi sokra megyünk a bocsánat kérésével.Ezt tudatosan művelte.Annyira senki sem sötét hogy ne tudná,azt a rohadt pályát folyamatosan edzésre használják!
    Tetszik ez a szólt valakinek (anonym) csak az külföldön van.Ja.A mobiltelefon meg pont lemerült.Feltöltötte biztos,csak elromlott az OK gpmbja és a hívó zöld gombocska is!Így távröcsögni se tudott senki az elnöknek....”
  • 12. F.Gabi 2008. szeptember 27. 15:09
    „Indián jól rátapintott a lényegre!”
  • 11. mrtic 2008. szeptember 27. 13:15
    „Veletlenul raszaladt a traktorral mi? Szarturo paraszt...”
  • 10. buzás 2008. szeptember 27. 11:48
    „Ez az ürge hülyén született az is marad, ilyent csinálni embertelen öcséd.”
  • 9. :)))))) 2008. szeptember 27. 11:40
    „Abszurdisztáni életképek...”
  • 8. MC Attila 2008. szeptember 27. 11:35
    „ELKÚRTAD SZABÓ.....”
  • 7. bocko71 2008. szeptember 27. 11:15
    „ENNYI LÁZITÁST! MENJETEK AFGANISZTÁMBA”
  • 6. polgár 2008. szeptember 27. 10:44
    „Az egész városban Szabó úr kapja a munkákat az önkormányzattól. Jól kinyalta Búzás úr seggét.Ő is komcsi.”
  • 5. czegus 2008. szeptember 27. 10:29
    „Kedves Szabó Úr! Ha ilyen ügyesen tud fellazított talajt csinálni, árulja már el hová teszi a valkondot. Miért csak az én kertem van tele, a Széchenyi téren miért nincs. Viszek már oda mutatóba. Miért védett állat, mikor annyi kárt csinál?”
24 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NB III: Algyőn az Érd

Ha nyernek, az eredmények szerencsés alakulása révén akár visszatérhetnek a tabella első helyére is. Tovább olvasom