Délmagyar logó

2018. 10. 16. kedd - Gál 10°C | 23°C Még több cikk.

Elő a poros motorral!

Vajda Attila volt tegnap a legnépszerűbb sportoló a fővárosban, a SYMA Csarnok környékén. A Démász-Szeged olimpiai bajnok kenusa jött el utolsóként a helyszínről, annyi interjút kellett adnia. Útban Szeged felé beszélgettünk vele.
– Elég csak megpillantani, teljesen kész van, nagyon fáradt?
– Hú, iszonyatosan az vagyok, pedig a repülőn most sokkal többet aludtam. Nagy élmény volt számomra a visszaút, bemehettem a pilótafülkébe, ahol még sohasem jártam. Fantasztikus volt legelöl ülni, így utazni.

– Mindenhol Vajda Attilát ünneplik. Kért valami ünnepi ebédet az édesanyjától?
– Nem volt külön kérésem, csak az, hogy valami finomat készítsen, erre vágytam leginkább.

Vajda Attila a SYMA csarnokban is szárnyalt. Fotó: Schmidt Andrea
Vajda Attila a SYMA csarnokban is szárnyalt.
Fotó: Schmidt Andrea

– Következik a szabadság?
– Jó lenne, erre lenne a legnagyobb szükségem. Elvonulni egy kicsit, nem venni tudomást a világról. Csak azzal is tisztában vagyok, hogy ez egy olimpiai bajnoknak megvalósíthatatlan. Rengeteg meghívásnak kell eleget tennem. Szeptember 3-án pedig Moszkvába kell utaznom.

– Kirándulni megy az orosz fővárosba?
– Nem! Versenyezni. Már tavaly is voltam a pénzdíjas regattán, és most is hívtak a szervezők. Éppen emiatt most az a legfontosabb, hogy elintézzem a vízumomat, majd az utazást szervezzem.

– Akkor kedvenc időtöltésének, a motorozásnak nem is tud hódolni?
– Arra azért szakítok időt. Az elmúlt hetekben biztos, hogy poros lett a járgányom, ezt pedig egy lendületes motorozással gyorsan le lehet portalanítani. De jó, hogy mondja, ha jó idő lesz a hétvégén, akkor motorra pattanok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aranyérmesként is honvágy gyötörte

Varga Tamás, a Szeged Beton pólósa egyszeres olimpiai bajnokként utazott el Pekingbe, kétszeresként… Tovább olvasom