Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 15°C Még több cikk.

Elődöntős lett a Hód TC

Utolsó csoportmeccsét játszotta a Hód TC férfi teniszcsapata a Szuperligában. A vásárhelyi együttes magabiztosan verte a Miskolcot, és jutott be a holnapi elődöntőbe.
Sávolt Attila győzelemmel debütált Fotó: Tésik Attila
Először Balázs György mosolygott. Majd következett Nagy Viktor, kis idő múlva Sávolt Attila. Jó húsz perc múlva ezt tette Jancsó Miklós is, majd néhány pillanat múlva Lukács Dénes is fülig érő szájjal jött le a pályáról. Bardóczky Kornél ekkor még küzdött. Két óra hosszát töltött a centerpályán a jelenlegi legjobb honi játékos, majd ő is fogadhatta a gratulációkat. Ez is mutatja: a Hód TC férfi teniszcsapata nem sok esélyt adott a Miskolc gárdájának a Szuperliga csoportmeccseinek zárófordulójában, az egyesek után eldőlt a küzdelem, már 6–0-ra vezettek a vásárhelyiek.

Ami a lényeg: Sávolt Attila bemutatkozott az együttesben, a friss apuka – a közelmúltban született kisfia – két szettben
diadalmaskodott az exvásárhelyi Szépvölgyi ellen.

Nagy Viktor tanári módon teniszezett Ott ellen, míg Jancsó és Lukács végig fegyelmezetten játszott Böröczky és Fonó ellen. Pedig az utóbbi két teniszező mindent megpróbált, reklamáltak, húzták az időt, mégsem tudták legyőzni a Hód TC két kiválóságát. Balázs György volt a leggyorsabb. Tóth ellen még gémet sem veszített. Ez is bizonyítja; nem hiába foglalkozik és edzi Sávolt a vásárhelyiek üdvöskéjét. Bardóczky nagy meccset vívott a román Moraru ellen. Riválisa a 240. a világranglistán, tehát jegyzettebb játékos. Az első szett a Hód TC első számú játékosáé volt, míg a másodikban Bardóczkynál elszakadt a cérna. Felidegesítette a játékvezető, bukta a játszmát. A döntő szettben ismét összekapta magát, parádés megmozdulásokkal szétzilálta az ellenfelét, ezzel 6–0-ra alakította az eredményt. A közel száz néző vastapssal jutalmazta Bardóczkyék izgalmas és színvonalas meccsét.

A párosok csatája már nem sok izgalmat tartogatott. A vendégekhez beszállt Noszály Sándor is. Nem sokat tudott hozzátenni, ezeket a partikat is simán hozták a hazaiak.

A holnapi budapesti elődöntőben a Hód TC ellenfele az IDOM lesz. Serfőző István jó hírrel tudott szolgálni. A vásárhelyieknél pályára lép majd Boris Pashanszki, a szerb Davis Kupa-válogatott teniszezője, aki az augusztusi világranglistán egyéniben a 155. volt. Vele alaposan megerősödik az együttes, megnyílhat az út a bajnoki cím felé.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Makóból erősített a Honvéd

Nagyszerűen kezdte a labdarúgó NB I-et a nem túl acélosnak gondolt Budapest Honvéd. A fővárosiak két… Tovább olvasom