Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Első lépés az olimpia felé

Élete első világversenyére készül Decker Ádám, az A-Híd Szeged játékosa. A férfi vízilabda-válogatott világbajnoki keretébe kerülve testvérével egy hagyományt is folytat, barcelonai szereplésével pedig közelebb kerülhet fő célja, az olimpiai szereplés felé.
– Izgultam az utazókeret kihirdetése előtt, mert nem tudtam olyan jól teljesíteni az elmúlt hetekben, mint szerettem volna – nyilatkozta a férfi vízilabda-válogatott világbajnoki csapatába kerülő Decker Ádám, annak ellenére, hogy Benedek Tibor szövetségi kapitány többször hangoztatta: az A-Híd Szeged játékosa a védelem egyik oszlopa. Persze a 29 éves pólós drukkja érthető, hiszen első világeseményére készül.

A pályafutását a BVSC együttesében kezdő hórihorgas bekk gyerekként is ilyen magasságokba vágyott, de azt nem gondolta, hogy eddig kell várnia a nagy lehetőségre.

– Gyorsan megnőttem, a korosztályomban mindenkinél erősebb és jobb voltam, aztán a felnőttek közé kerültem, és feje tetejére állt a világ. Kellett ennyi idő, hogy beérjek, de az utóbbi években fizikális, technikai és taktikai szempontból is magasabb szintre léptem. Nagyon örülök a világbajnoki szereplésnek, de ez csak az első lépés fő célom, a riói olimpia felé – jelentette ki Decker.

Decker Ádám a vízfüggöny mögül is célba veszi a kaput. Fotó: Karnok Csaba
Decker Ádám a vízfüggöny mögül is célba veszi a kaput.
Fotó: Karnok Csaba

Kapus testvére, Attila is a keretbe került, így folytatódik a válogatott családi hagyománya: a Steinmetz és a Varga fivérek után most a Decker családból is ketten kerültek ki világbajnokságra.

Internetes játékosbörzét indított

Sokan nem tudják, hogy Decker Ádám két barátjával együtt – egyikük a Nápolyból Újpestre igazoló Kovács Róbert – a sportágban egyedülálló internetes oldalt hozott létre.

A tavaly májusban indult mywaterpolo.net révén a vízilabdázók adatlapot tölthetnek fel magukról, amelynek segítségével az edzők könnyen megtalálhatják a kívánságaiknak megfelelő játékosokat. Már százan regisztráltak, többségében külföldiek, idén például sokan így kerültek a máltai bajnokságba. – A sportág helyzete a gazdasági válsággal sokat romlott, a legtöbb klubnak nincs pénze ügynökségekkel felvenni a kapcsolatot, ez a lehetőség viszont ingyenes – mondta a projektről Decker, aki pályafutása végeztével szívesen foglalkozna komolyabban a szolgáltatással.

– Biztos vagyok benne, hogy a barcelonai torna után a rokonokkal megünnepeljük a sikert. Idáig hallatszik, ahogy a szüleink melle dagad a büszkeségtől – viccelődött Ádám, akivel most madarat lehetne fogatni.

A nemzeti csapat másik hálóőre, Nagy Viktor is kulcsszerepet játszik a nagy örömben, hiszen Decker utánpótláskorában, valamint három évig a Vasas színeiben is együtt játszott a válogatott első számú kapusával, így remek az összhang köztük. Közös nyári munkájukból az A-Híd Szeged is profitálhat.

Vincze Balázs és Benedek Tibor vízilabdáról való gondolkodása nyolcvan százalékban fedi egymást, ezért nagyon könnyű volt beilleszkednem. Viktorral az utóbbi hetekben olyan új védekezési formációkat is begyakoroltunk, amelyeket ketten remekül megoldunk, így akár klubszinten is bevethetjük őket

– árulta el a bekk, akit derült égből villámcsapásként ért, hogy a világ egyik legjobb centere, Kis Gábor gerincfájdalmai miatt lemondta a barcelonai szereplést, viszont örül, hogy Varga Dániel ujjsérülése ellenére is vállalja a játékot, a személye ugyanis véleménye szerint sokat jelent a válogatottnak, bár aggódik amiatt, hogy időben felépül-e a csapatkapitány.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Papp Anita hatodik bajnoki érme

A juniorkorú atléták országos bajnokságát Nyíregyházán rendezték meg, amelyen rekordnak számító több… Tovább olvasom