Délmagyar logó

2016. 05. 26. csütörtök - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C

Emlékek az archívumból

Sorozatunkban szombatonként a Délmagyarország sportrovatának legérdekesebb cikkeiből szemezgetünk, ezúttal a 10 és 25 évvel ezelőtt történtekből válogatva. A 9. részben 2006 és 1991 első hetének híreiből idézünk fel egyet-egyet.

10 éve történt

A kiscsapat nagy kupaalakítása
Megismétlődik-e a csoda?

Ez volt a nagy kérdés 2006 elején a hódmezővásárhelyi sportrajongók körében. A Kosársuli ugyanis azok után, hogy 2005-ben 88–85-ös, meglepő győzelemmel búcsúztatta a magyar kupából az A csoportos Pécs együttesét, most újra a baranyaiakat kapta ellenfélül. Az előjelek nem kedveztek: az Elek András, Czuprák László edzőpáros fogta a fejét a pénteki tréning végén, ugyanis Nyilas István bokasérülést szenvedett. A Nyíl becenevű kosaras azonban 27 ponttal vette ki a részét az ezúttal „majdnem" bravúrból.

Az újabb sikerélmény elmaradása nem kis részben volt köszönhető a finoman fogalmazva is rossz napot kifogó bírópárosnak. Harminc perc után 21:9 volt a faultarány (!), de a nézőkkel ellentétben ez a Kosársulit nem zavarta, és Drahos Gábor vezetésével az utolsó percre 90–90-re felzárkózott. Hat másodperccel a vége előtt azonban a válogatott Orosz duplája megpecsételte a vásárhelyiek sorsát, akik így is emlékezetes napot szereztek 800 szurkolónak.
 
Drahos Gáboron (jobbra) nem múlt a bravúr. Archív fotó: Gyenes Kálmán
Drahos Gáboron (jobbra) nem múlt a bravúr. Archív fotó: Gyenes Kálmán

25 éve történt

Az év játékosa Szegedet választotta
A Vidux Tisza Squash SE fallabdacsapatának jelenlegi edzője, Pápai Miklós 23 évesen elképesztő eredménylistával rendelkezett jégkorongozóként, mégis visszavonult a profi játéktól. Ekkorra már négy világbajnokságon járt, az All Star-csapat jobbszélsője volt, kétszer egymás után pedig Magyarország legjobb hokisának választották.

Csakhogy ezt se a klubja, se a szövetség nem hálálta meg, az OB I-ben nagyon alacsony fizetést kapott, a válogatott szereplésért pedig semmit. Sőt, a honi szövetség a C világbajnokságon használt válogatott felszerelését el akarta kérni tőle, pedig a vb főszponzorától kapta ajándékba. A 6800 forintos „kártalanítást" az OB II-es Szeged átvállalta, ahol amatőr szinten tovább jégkorongozhatott, üzletkötőként pedig állást kapott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győztesek: a Milan és a dac

Győztesek: a Milan és a dac
A Magyarországon élő magyar emberek közül ő volt a legtöbb Milan-mérkőzésen. Tovább olvasom