Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Emlékeztek az UTC-sek

Valószínűleg kevesen tudják, hogy Szegeden az UTC-nek is volt kézilabda-szakosztálya. Az egykori alapítók a közelmúltban ünnepelték a jubileumot a Kertész utcai sporttelepen.
Ünnepeltek és emlékeztek az UTC egykori kézilabda-szakosztályának tagjai. Felidézték a sportág szegedi hőskorát, amikor még a sportcsarnok helyén az UTC-pálya állt, s a létesítmény végében – a jelenlegi tanmedence helyén – durrogtak a fegyverek, ott ugyanis egy lőtér kapott helyet.

A kézilabda-szakosztály negyvenöt esztendővel ezelőtt, 1960-ban alakult, és a tagok által kialakított előbb fekete, majd vö salakos küzdőtéren játszotta mérkőzéseit. Két nevet feltétlenül meg kell említeni: Onczay Zsolt (a kezdetektől játékosa volt a csapatnak) és Boldizsár Gáspár volt ugyanis, aki a textiltechnikumból kikerülve megszervezte ezt a csapatot, és az Ifjú Gárda Nevelőotthonból is sikerült tehetséges fiatalokat magukhoz „csábítani". Ha az edzők sorát böngésszük, ott is sok ismerős névre bukkanhatunk, nézzük csak: Tárnok Imre, Borsányi Jenő, dr. Viski Sándor, Barkos Bertalan, Ugrai András, Szűcs Mihály és Lalia András.

A sportágat a nulláról kezdő UTC-s kézilabdásoknak nemcsak a lelkesedését, alázatát dicsérhették akkoriban, hiszen a Magyar Kupában egészen a legjobb tizenhatig jutottak és már a nyolc közé kerülésért játszhattak. Ebben az időszakban méltó ellenfelei voltak az akkor alakult Előrének (ma Pick Szeged), sőt több játékosukat átadták az új klubnak: Illich János, Párkányi (Prónay) Gyula, Csáki Béla, Mucsi András, és még hosszan folytathatnánk a sort.

Az UTC Kertész utcai pályáján ezeket az emlékeket, az ehhez kapcsolódó sztorikat idézték fel közel negyvenen és hirtelen jött ötlettől vezérelve (összedobtak egy kisebb összeget) létrehoztak egy alapítványt, melynek pontos célját még nem határozták meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megállítani a rohamokat

A Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata tegnap kora délután megérkezett Litvániába. Zseljko Dokics… Tovább olvasom