Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Építkezik a Tornádó

A Garzó Erika és Kéri Ferenc vezette szegedi Tornádó Team Korcsolyázó SE fennállása legsikeresebb évét zárta. A verseny- és a szabadidősport területén is termett babér az ötesztendős klubnak.
A Tornádó Team (edzők, vezetők: Garzó Erika és Kéri Ferenc) ebben az évben a nemzetközi porondon és a hazai mezőnyben (a legeredményesebb és legnépesebb görkorcsolya-egyesületté vált) is szép sikereket ért el, versenyzői látványos fejlődésen mentek keresztül. A legfiatalabbak öt-hat, a legidősebbek pedig tizenhárom-tizenöt évesek, és valamennyien a hazai élvonalhoz tartoznak. Rangos külföldi megmérettetéseken is ért már el szép eredményeket (az első hatban végzett) Pásztor Márk, Gardi Dominika, Sebők Dominika, Hülber Dániel, Fekete András, Dékány Bence, Sántha Blanka, Monostori Eszter és Török Réka; de valamennyiük közül kiemelkedik Kéri Eszter, aki a korosztályos Európa-bajnokságon váltóban 5., egyéniben pedig (különböző távokon) 9., 10., és 11. lett. Eddig, a remek eredmények dacára, a körülmények nem voltak ideálisak, ez az idén nyáron megváltozott: új pályát avattak.

Télen terembe vonul a csapat, a jeges, korcsolyás tréningek azonban gondot jelentenek, csak heti egy óra áll a Tornádó Team rendelkezésére a műjégpályán. Ezen a foglalkozáson viszont – szombaton, hajnali 6 órakor! – átlagban 30 gyerek vesz részt.

És a szabadidősport. Az utánpótlást a 4–6 éves korosztály adja, ezeket a gyerekeket óvodákban és az egyesületben is nagy létszámban oktatják Zádori Orsolya segítségével. A kicsik számára immár ötödik éve megrendezett Kengurul is népszerű, általában háromszázan tolonganak az Etelka sori munkacsarnokban. A 2007-es cél, hogy a Tornádó Team sportolói a nemzetközi porondon még nagyobbakat alakítsanak, illetve a sport hazai megítélése elérje megfelelő rangját.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Levadászták a medvéket

A női kosárlabda Európa-kupában a második csoportmeccsét is megnyerte – idegenben a horvát… Tovább olvasom