Délmagyar logó

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 16°C | 28°C Még több cikk.

Erdei Zsolt itthon búcsúzhat

A korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok, Erdei Zsolt egy mérkőzés erejéig biztosan folytatja karrierjét. „Madár" egy nőnapi kecskeméti gálán szerepel, méghozzá a Ferobox Event színeiben, amelynek ügyvezetője a szentesi Bertók Róbert.
Sajtótájékoztatón jelentette be Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok, hogy még legalább egy mérkőzés erejére visszatér a ringbe, méghozzá egy kecskeméti gálán, így hét év után láthatjuk újra Magyarországon bokszolni. Az már biztos, hogy március 8-án, a Messzi István Sportcsarnokban a Boksz Világszervezet (WBO) Európa-bajnoki címéért küzdhet meg az elmúlt években az Egyesült Államokban szerencsét próbáló „Madár".

A 39 éves bokszoló szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy minden bizonnyal ez lesz az utolsó összecsapása, ám ha a találkozó jól sikerül a számára, jó állapotban lesz utána is, akkor nem zárja ki a folytatás lehetőségét.

A nagy stáb (balról): Széles Imre (résztulajdonos), Erdei Zsolt, Bertók Róbert és Rácz Félix a sajtótájékoztatón. Fotó: Vidovics Ferenc
A nagy stáb (balról): Széles Imre (résztulajdonos), Erdei Zsolt, Bertók Róbert és Rácz Félix a sajtótájékoztatón. Fotó: Vidovics Ferenc

– Jelen pillanatban tényleg úgy tűnik, hogy búcsúmérkőzésről van szó, de a sors útjai kifürkészhetetlenek. Van lehetőség a hosszabb együttműködésre is, de ezt sok minden befolyásolja. Fontos tényező, hogy a mérkőzés után lesz-e valamilyen sérülése, milyen eredménnyel zárul a találkozó, és milyen nézettséget hoz a várhatóan hét-nyolc mérkőzésből álló gálának – mondta a szentesi Bertók Róbert, aki „Madár" új klubja, a Ferobox Event ügyvezetője.

Erdei hozzátette, hogy mindenképpen szeretett volna 2007 után újra hazai ringben öklözni, és elbúcsúzni a magyar rajongóktól, ehhez pedig Rácz Félix promóter segítette hozzá, akivel karácsonykor kötött megállapodást, versenyeztetését pedig a két hónappal ezelőtti szentesi bokszgálát is szervező Ferobox Event vállalta.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a legeredményesebb magyar profi bokszoló kivel csap majd össze a nőnapi eseményen, de abban biztosak lehetünk, hogy telt ház lesz Kecskeméten, így háromezer néző előtt zárhatja le karrierjét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Valdor-Szentesi VK: a harmadik sikerért

A férfi vízilabda OB I utolsó előtti helyén álló Valdor-Szentesi VK együttese a tavaszi szezonban szeretné feledtetni a rosszul sikerült őszi periódust. Tovább olvasom