Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Érkezik az éllovas

A Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli NB A csoportos férfi kosárlabdacsapata holnap 18 órakor a listavezető Szolnoki Olaj KK-t látja vendégül a Hódtói Sportcsarnokban.
Az ősz folyamán már találkozott egymással bajnokin a Szolnok és a Vásárhely. Akkor idegenben a Bodrogi Bau 86–53-as vereséget szenvedett, az irányító Drahos Gábor (10 pontot szerzett, hármat triplából) azonban jól kosarazott.

– Csapnivaló volt a támadójátékunk – emlékezett az első összecsapáson történtekre a kék-sárgák irányítója – és ezt ráadásul a bajnokság legjobban védekező csapata ellen produkáltuk. Nem is lehetett más a végeredmény, mint tekintélyes különbségű vereség. A Nyíregyháza elleni három mérkőzést testben és fejben is ki kellett már pihennünk, és érzek annyi erőt a gárdában, hogy akár meglepetést is okozhatunk. Jelenlegi riválisunk remek játékerőt képvisel, de biztos, hogy telt ház lesz – ez mellettünk szól –, és a pályára lépők közül mindenki beleteszi majd a magáét a közösbe.

A Szolnoki Olaj 13 sikerrel, 3 vereséggel vezet a bajnokságban, a Bodrogi Baunak pont fordítottak a mutatói: 3 győzelem, 13 vereség, 13. hely. A vendéglátók mellett szól, hogy nincs sérült a keretben és, hogy a legutóbbi két hazai találkozójukat megnyerték, 84–82-re a ZTE és 68–66-ra a Nyíregyháza ellen. Az Olajból bárkit kiemelhetnénk mint veszélyes játékost, de Kelley-t, Hollinst, Jurkunast, Sabaliauskast és Franát feltétlen meg kell említeni, és nem feledkezhetünk meg a szegedi Molnár Andrásról sem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karsai vk-bronza

Az ausztriai Klagenfurtban a világ legjobb tizenhat férfi tekésének részvételével világkupaversenyt… Tovább olvasom