Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Érmet nyertek a Csongrád megyei sportlövők az Eb-n

Szegedre és Zsombóra is jutott a sportlövők hollandiai légfegyveres Európa-bajnokságának érmei közül: Sike József a futócéllövők 30+30-as számában harmadik, Nagy Vivien a junior pisztolyosok versenyében második lett a magyar csapattal.
A hollandiai Arnhemben rendezték a sportlövők légfegyveres, újabb nevén 10 méteres Európa-bajnokságát, amelyen 26 fős magyar csapat vett részt. Az eseményről két Csongrád megyei versenyző, a szegedi Sike József és a zsombói Nagy Vivien is éremmel térhetett haza.

A győri színekben induló, de Szegeden élő Sike Boros Lászlóval és Tasi Tamással csapatban nyert bronzot a futócéllövők 30+30-as számában. A magyar trió 1701 körös összteljesítménnyel zárta a 60 lövéses versenyt, ezzel a győztes oroszoktól három, a második csehektől egy körrel maradt el. Egyéniben Sike 571 körrel a hetedik helyen végzett. Érdekesség, hogy a Sike, Tasi, Boros trió évek óta szinte minden világversenyről dobogós helyezéssel tér haza. Tavaly Sike a légfegyveres Eb-n, majd a világbajnokságon is bronzérmes volt, a csapat pedig a vb-n nyert bronzot 10 méteren a 40 vegyes és 30+30-as számban.

Ezüstlányok. Almássy Dóra, Egri Viktória és Nagy Vivien. Fotó: hunshooting.hu
Ezüstlányok. Almássy Dóra, Egri Viktória és Nagy Vivien. Fotó: hunshooting.hu

A juniorok mezőnyében a zsombói Cél-Tudat SE 14 éves pisztolyosa, Nagy Vivien csapatban nyert ezüstöt, miután Almássy Dóra és Egri Viktória társaságában az oroszok mögött végzett – mindhárman újoncok voltak a mezőnyben. Egri 375, Almássy és Nagy 371 kört lőtt, összesen 1117-et teljesítettek, így néggyel maradtak le az oroszoktól, és néggyel előzték meg az ukránokat.

– Vivien eredménye azért is nagy siker, mert csak 14 esztendős, és gyakorlatilag 20 éves koráig lesz lehetősége a juniorok között versenyezni. Azt gondolom, hogy nagyon komoly esélyei lehetnek három év múlva, az ifjúsági olimpián – fogalmazott edzője, Jákó Csaba.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyeegy: szombaton eldőlhet a bajnoki cím sorsa?

Hét pont előnnyel várja az FK Szeged elleni rangadót a Hódmezővásárhelyi FC a labdarúgó megyei I.… Tovább olvasom