Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Erősítési terv a Tisza Volán SC hokisainál

Négy mérkőzést játszott eddig a jégkorong OB II-ben a Tisza Volán SC. Kalocsa László edző tanítványai ötvenszázalékos teljesítményt nyújtottak. A klubvezetés szeretné megerősíteni a csapatot.
Mint emlékezetes, a másodosztályú felnőtt jégkorongbajnokság első fordulójában az ezüstérmes DAC második csapatától, a Dunaújvárosi Jégtörőktől hazai pályán 8–2-re kapott ki a Tisza Volán SC. Aztán hazai pályán a Hargitai Farkasok ellen javítottak (9–3) Kalocsa László tanítványai. Majd egy újabb, mégpedig nagyszabású vereség következett a szintén bajnoki címre törő MAC Népstadiontól. Karácsony előtt pedig izgalmas és színvonalas mérkőzésen egy góllal (7–6) sikerült hazai pályáján legyőzni a Chicagót. Tehát a Tisza-parti gárda mérlege: két győzelem mellett két vereség, s ezzel a tabella harmadik helye.
– Elégedett vagyok a fiatalok teljesítményével. Meglepően jól állják a sarat a felnőttek között is. Közülük ki is emelném Rózsahegyi Ádámot.

Továbbá dicsérném Szántó Márton kapust, s Egyed Mátyást pedig gólerős játéka miatt. Ugyanakkor a volt első osztályú játékosokkal felálló ellenfelekkel szemben túlságosan megilletődötten játszunk. Több önbizalommal többre viheti ez a gárda. A klubvezetés azonban úgy döntött, hogy két dunaújvárosi hokissal meg kell erősíteni a gárdát.

Neveket egyelőre nem mondok, hozzáteszem, nem annyira ismertek, de már tárgyalunk leigazolásukról – mondta Kalocsa László edző.
A tréner elmondta, hogy az év első két hetében elsősorban alapozó jellegű munkát végeznek. A bajnokság január 15-én folytatódik, amikor a Tisza Volán SC a bajnoki címre is esélyes Dunaújvárosi Jégtörők vendége lesz.

Az OB II állása

1. MAC Népstadion 3 2 – 1 24 – 12 4
2. Jégtörők 2 2 – – 15 – 5 4
3. Tisza Volán SC 4 2 – 2 20 – 32 4
4. Chicago 2 1 – 1 10 – 8 2
5. Hargita 3 – – 3 7 – 19 0
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Délmagyarország ifjúsági versenyzője: Susányi Zsófia

Ígéretes jövőt jósolnak neki a szakemberek. Nagy tehetségnek tartják. Susányi Zsófia, a Gellért… Tovább olvasom