Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Értékeltek a vasutas tájékozódási futók

Az elmúlt tíz évben talán csak egyetlen egyszer nem a Szegedi VSE tájékozódási futói nyerték a szakosztályi pontversenyt. Az elmúlt évi eredmények alapján most is a szegedi vasutasok végeztek az élen, mégpedig úgy, hogy kevesebb pénzből gazdálkodhattak, mint korábban.
– A szakosztályvezetés most is azt a célt tűzte maga elé, hogy megteremti a felkészülés feltételeit, s megpróbálja minél biztonságosabbá tenni a gazdálkodást. Ez utóbbiban azonban kompromisszumra kényszerültünk, mivel kevesebb pénzzel rendelkeztünk, mint a korábbi években. Így szűkítettük a versenyeken való részvételünket. Azonban ezt úgy valósítottuk meg, hogy a legjobbjaink ezt nem vették észre – állapította meg Szokol Lajos szakosztályvezető.

Önellátók

A sportág elkötelezettje hozzátette még, hogy teljesen önellátók. Az államtól egy fillért sem kapnak, mindössze a város járul hozzá a hárommillió forintos költségvetésükhöz 200 ezer forinttal. Még szerencse, hogy a Rubin-, az Azimut Kft., és a Magyar Autóklub anyagilag segíti az SZVSE tájfutóit. A MÁV pedig azzal járul a zavartalan működéshez, hogy ingyen biztosítja a létesítményt.

– Azon dolgozunk, hogy a Szegedi VSE kapja meg a létesítményt, hiszen a terület az egyesületé. Ha a mi tulajdonunkba kerül a stadion, akkor az minőségi változást jelentene a klub valamennyi szakosztályának életében – jelentette ki Szokol Lajos.

Erősítik az utánpótlást

A szakosztályvezetés eltökélt szándéka, hogy tovább szeretné bővíteni az utánpótlását. Hogy mennyire jó úton járnak, azt a pusztamérgesi példa is bizonyítja. Szerencsiné Csamangó Jusztina az egész családját mozgósítva igazi tájékozódásifutó-iskolát teremtett a községben. Leánya, Ildikó pedig magasan a legeredményesebb versenyzőnek bizonyult hét magyar bajnoki címével – csak az éjszakait nem nyerte meg a juniorok között – a klubban. Testvére, Dóra pedig öt ifjúsági bajnoki címmel dicsekedhet. A szintén ifjúsági Viczián Péter pedig egy bajnoki aranyérmet nyert. Kiemelkedett még két újonc korcsoportban versenyző: Szokol Mónika és Tóth Réka. Mindkettőnek szép jövőt jósolnak a szakemberek, ha ugyanilyen lelkesedéssel edzenek.

Oláh nélkül

– Nemzetközi szinten 2005-ben nem sikerült kiemelkedő eredményt elérnünk – állapította meg Gera Tibor vezetőedző, majd így folytatta: – Kétszeres világbajnokunk, Oláh Katalin a férjével Ománban él, s mindössze két ob-n állt a rendelkezésünkre. Szerintem már nem számíthatunk rá a jövőben sem. Tavaly összesen 14 bajnoki címet szereztek versenyzőink. A tavaszi idény után még a PVSK vezette az egyesületi pontversenyt, de az őszi versenyeken nem csupán ledolgoztuk a hátrányunkat, hanem tetemes előnnyel végeztünk az élen. Egyébként a szegedi tájfutók nem csak jó versenyzők, hanem jó házigazdák is, hiszen nagyszerű országos bajnokságot rendeztek Kiskunhalas térségében a szegedi városi sportigazgatóság támogatásával.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékó Péter Hollandiában kezdi meg a versenyidényt

Pénteken kezdődik a hollandiai Wijk ann Zee-ben a Corus 2006 nemzetközi sakktorna. A szegedi Lékó… Tovább olvasom