Délmagyar logó

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -4°C | 4°C Még több cikk.

Euroliga: jövőre veletek ugyanitt

Kicsivel maradt le a továbbjutásról első Euroliga-szezonjában a Szeviép-Szeged. Bencze Tamás vezetőedző úgy érzi, sok tapasztalatot szereztek, amit a bajnoki hajrában és a következő El-szezonban is hasznosítanának.
Újoncként vágott neki a D csoport küzdelmeinek októberben a Szeviép-Szeged a női kosárlabda Euroligában. Bencze Tamás csapata tíz meccséből kétszer hagyhatta el győztesen a játékteret, ám szereplésükről sokat elmond, hogy többször csak minimális különbségű vereséget szenvedtek, és az utolsó pillanatig versenyben voltak a továbbjutásért.

– A sorsolás pillanatában nem voltunk túl boldogok, hiszen látszott, hogy a legerősebb hatosba kerültünk. Ennek ellenére végig harcban álltunk a negyedik helyért a tanulóévünkben, ám néhány olyan meccset elveszítettünk, amit mondjuk jövőre, kicsit nagyobb rutinnal megnyernénk – kezdte értékelését Bencze Tamás vezetőedző.

– Sajnos eleinte nehezen vettük fel az Euroliga ritmusát, és ennek fényében a meccseink sorrendje sem a legjobban alakult. Talán ha a Tarbes-bal nem idegenben kezdünk, vagy ha a Brnóval az utolsó fordulóban hazai környezetben találkozunk, másként alakult volna – fogalmazott.

A nemzetközi meccseken szerzett tapasztalat természetesen nem vész el, a Szeviép azt a bajnokság hajrájában és a rájátszásban is hasznosíthatja majd.

– Védekezésben rengeteget fejlődtünk, jól működött a rotációnk, ezt a szerdai mérkőzésen a vereségünk ellenére is bizonyítottuk. A védőlepattanóikkal van még probléma, ezen mindenképpen javítanunk kell a közeljövőben. A hátralévő hónapok megmutatják majd, mire lesz elég az európai tapasztalat – mindenesetre ahhoz, hogy jövőre is elindulhassunk, döntőbe kell jutnunk a hazai bajnokságban, ami nem lesz egyszerű feladat. Megmutattuk, hogy képesek vagyunk helytállni az Euroligában, ezért remélem, nem egyszeri kirándulás volt az idei – mondta Bencze Tamás.

A csoport végeredménye

1. Szpartak 10 10 – 860 – 639 20
2. Fenerbahce 10 7 3 762 – 748 17
3. Brno 10 6 4 729 – 723 16
4. Gdynia 10 3 7 681 – 743 13
5. Szeviép 10 2 3 662 – 758 12
6. Tarbes 10 2 8 696 – 779 12

Olvasóink írták

  • 3. better77 2010. január 22. 10:09
    „Aha...”
  • 2. Zsocika 2010. január 22. 08:49
    „Talán mert a Szeviép csoportjában volt egy verhetetlen meg két hazai pályán verhetetlen ellenfél, míg a Pécs olyan erősségű csapatokkal is játszott, mint pl a Lille, amelyik a magyar bajnoksgban is csak a középmezőnyben lenne...”
  • 1. better77 2010. január 22. 07:43
    „Szépen kérem, valaki magyarázza már el, miért az a legerősebb csoport, amelyikből 3 győzelemmel tovább lehet jutni? Bár önámításnak nem rossz.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyengült a KTE: Yannick Debrecenbe igazolt

A DVSC-TEVA vezetői csütörtökön mindenben megállapodtak Yannickkal, a Kecskemét kameruni játékosa… Tovább olvasom