Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Ez nem a Beton meccse volt

A férfi vízilabda OB I 15. fordulójában az alapszakasz harmadik helyének esetleges megszerzésére a Szeged elleni meccs volt az Egernek az utolsó esélye. Nem hagyta ki, megragadta.
Három nap leforgása alatt második rangadó várt a Szeged Beton férfi vízilabdacsapatára. Mészárosék még ki sem élvezhették a Vasas legyőzése okozta boldogságot, máris következett az örök vidéki vetélytárs, az Egerrel szembeni csata. Lehmannék csúcsra járatva pólóztak az angyalföldiek ellen, a bravúrral begyűjtött két pont után a Heves megyei székhelyen sem számítottak esélytelennek. Persze a nagy kérdés az volt, mennyit vett ki belőlük az elmúlt szombati csata? Borítékolható volt, hogy sokat, ebből a szempontból a fizikálisan amúgy is rettenetesen erős Eger előnyt élvezett, hiszen Kiss Csabáéknak Szentesen nem kellett megszakadniuk a győzelemért.

A bajnoki kiírás szerint ezt a mérkőzést április 14-én játszották volna a felek. Csakhogy azon a napon a Gerendás-legénység az orosz Sturm Csehov otthonában vív euroligás találkozót – emiatt kellett előrehozni a meccset. Az egriek nagyon fenték a fogukat a Gyöngyösi-alakulatra, nem felejtették még el, hogy az ősszel az újszegedi sportuszodában 7–4-re alulmaradtak.

Nem Baksán múlt

Gyengén, fáradtan pólózott a Szeged Egerben. Baksa Lászlót megint lehet dicsérni, de három nappal ezelőtt ő is jobb teljesítményt nyújtott. Akárcsak a csapata.

Úszóverseny, nagy birkózás jellemezte az első perceket. A vendégek részéről ez természetesen be volt kalkulálva, az már viszont nem, hogy lefordulásból gólt dobjon az exszegedi Kiss Csaba. Ezt még kiegyenlítette a névnapját ünneplő Juhász Zs., de az első felvonás egyértelműen a hazaiaké volt. A betonosok védekezéséről mindent elmond, egy negyed alatt annyi gólt kaptak, mint a Vasas ellen az egész mérkőzésen. Az életben maradásért harcoló egriek jobban haraptak, motiváltabbnak tűntek, na és persze frissebbnek. Ez így együtt már sok volt, leküzdhetetlen akadályt jelentett. A második nyolc perc elején amíg a látogatók egymás után hagyták ki az emberelőnyöket (három kísérletből egyszer sem találtak be), Decker Á. és Császár nem volt ilyen jószívű, 6–1. Korán, nagyon korán eldőlt a találkozó, nem erre számítottak a vendégek, de valószínűleg a hazaiak sem.

Van olyan mérkőzés, amikor minden sikerül, és van olyan, amikor semmi. A mondat eleje a Vasas, a vége erre a meccsre vonatkozik. Az mindent elmond a szegediek játékáról, hogy az első és a második találatuk között éppen tizennyolc perc telt el. A betonosok a jövő héten fogadják az Újpestet és mennek a Fradihoz, az Eger előbb utazik a Dominóhoz, majd a Vasast látja vendégül. Megint fordulhat a kocka.
Gyöngyösi András: – Hibáztunk, nem lett volna szabad belemenni abba, hogy az előrehozott meccset még annál egy nappal korábban lejátsszuk. Hetvenkét óra alatt két rangadó sok még nekünk.

Ma rövidre zárhatják

Ma 11 órakor Egerben ugrik vízbe a Hungerit-Top Cop Security-Szentesi VK női pólócsapata. Amennyiben nyer, már az elődöntőben érezheti magát. Nem lehet kérdéses, hogy a Hungerit női pólócsapata lényegesen nagyobb játékerőt képvisel, mint az Eger. Az elődöntőbe jutásért zajló két győztes meccsig tartó párharc első, szentesi összecsapásán is kiütközött a két gárda közötti tudásbeli különbség (8–5), de azért félvállról sem lehet venni a hevesieket. Nem, hiszen a bajnoki alapszakasz záró fordulójában a hazai medencében pólózó Eger nem kis meglepetést okozva 7–6-ra legyőzte Kocsis István tanítványait. Igaz, annak a találkozónak a szentesiek részéről már nem volt tétje, meg aztán Szremkó Krisztina, valamint az ukrán center, Anastasya Kotova is kihagyta azt a meccset. Most nem fogják. Még véletlenül sem akarnak túlórázni (amennyiben nyerne az Eger, abban az esetben szombaton Szentesen lenne az elődöntőbe kerülésről döntő összecsapás) Győri Eszterék, rövidre akarják zárni a négy közé jutás kérdését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zakatol a Loki

A labdarúgó Borsodi Liga 23. fordulójában a Debrecent üldözők azt remélték, hogy a Fehérvár… Tovább olvasom