Délmagyar logó

2018. 09. 20. csütörtök - Friderika 17°C | 28°C Még több cikk.

Ezüstérmes MSVSE

Az országos ifjúsági sakkcsapatbajnokságon a döntőben a címvédő Pakssal döntetlent ért el a Makói SVSE, de a szerencse a Tolna megyeiek mellé szegődött. A Maros-parti fiatalok a klub történetében először ezüstérmesek lettek.
Harkányban rendezték meg az elmúlt év utolsó napjaiban az országos ifjúsági sakkcsapatbajnokságot, amelyen óriási mezőny gyűlt össze, hiszen az első osztályú kluboknak kötelező volt indulniuk. Így összesen hetvennégy csapat versengett a dobogós helyezésekért. A szövetség most először módosította a versenyszabályokat, amelynek legfontosabb változtatása az volt, hogy a csapatgyőzelem számított, amelyhez minimálisan 3,5 pontot kellett megszerezniük a hatfős együtteseknek. Az új rendszerben az 1–4. fordulóban ha egy klub vereséget szenved, de még ha döntetlent ér el, akkor is számára az a búcsút jelenti.

A Makói SVSE mind 2003-ban, mind pedig egy évvel később bronzérmes helyen végzett, s ennek megfelelően a harmadik helyre lett rangsorolva.
– Ezzel az eredménnyel most is elégedettek lettünk volna, hiszen a bajnoki bronzérmes csapatunkból ketten – Szalai Kornél, Vicsai Gábor – kiöregedtek, s a helyükre lépő Balog Imre, valamint Erdős Péter még eléggé tapasztalatlan – árulta el Balázs Tibor szakosztályvezető, aki el mondta még, hogy tulajdonképpen szenzációsan játszott a csapat, hiszen a mumusnak számító Decs legyőzésével jutott az együttes a döntőbe. Ott a nyolcszoros bajnok Paks volt az ellenfél. Az eredmény a címvédővel szemben is szenzációs volt, hiszen a hat parti 3:3-as döntetlent hozott.

– A versenykiírás sajnos nem nekünk kedvezett, mert ilyen esetben az a csapat lesz a győztes, amelynek jobb a magasabb táblán elért eredménye. A Paks nyert a 2. és a 3. táblán, míg mi a negyediken és a hatodikon diadalmaskodtunk. Ha Balog nem nézi el a nyerő lépését, akkor miénk az aranyérem – magyarázkodott a sportvezető.

A Makói SVSE eredményei, a 32 közé jutásért: MSVSE–Kunszentmiklós 6:0; a 16 közé: –Békési SE 5,5:0,5; a nyolc közé: – EMSE Miskolc 5:1; a négy közé: –Kiskunhalas 3,5:2,5; a döntőbe kerülésért: – Decs 4:2; a döntőben MSVSE–Paks 3:3.


A makói csapat tagjai és megszerzett pontjaik: Erdős Viktor 6 játszmából 5 pont, Nagy Dániel 6/3, Balogh Imre 6/5,5, Domány Zsófia 6/4,5, Erdős Péter 6/4, Erdős Boglárka 6/6. Ez utóbbi tábladíjas lett. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makón és Szegeden is futottak 2005 utolsó napján

Szegeden és Makón a sportolni vágyók futva búcsúztathatták az óesztendőt; de míg a Maros partján… Tovább olvasom