Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Fallabda – három napon át

Végre Szegedre érkezik a férfi fallabda Premier Liga: pénteken 18 órától a szegedi Vidux Tisza Squash SE vendége a budapesti Alba-Török Squash SE lesz. Az élvonalbeli összecsapás mellett az egész hétvége a sportágról szól majd a Squash Club Sza-
badidőközpontban, amatőr torna és gyermekverseny is lesz.
November elején játszott utoljára bajnoki mérkőzést a fallabda Premier Ligában a szegedi Vidux Tisza Squash SE együttese. Akkor a PSA-Griff SE vendégeként nyertek 4–0- ra Sebők Benedekék, azóta viszont téli álmot aludt a bajnokság. Pénteken 18 órától végre Szegedre is elérkezik az első számú hazai sorozat, a Kenyérgyári úti Squash Club Szabadidőközpontban az Alba-Török Squash SE ellen szerepel a Vidux.

– Változott a keretünk, Tom Ford lesz az egyetlen légiósunk, mivel Daniel Poleshchuknak végül egy másik verseny miatt nem volt jó a pénteki időpont – árulta el Pápai Miklós, a klub elnöke. – A világranglistán 80. helyen álló Ford mellett saját nevelésű játékosaink, Hoffmann Péter, Sebők Benedek és Kiss Dániel alkotják a csapatot. Ellenfelünk egyelőre titkolózik, így nem tudni, hogy a korábbi világranglista-vezető és világbajnok egyiptomi Karim Darwisht elhozzák-e. Mi mindenesetre örülnénk neki, hiszen ilyen kvalitású fallabdázó nem volt még a klubban.

A Vidux Tisza Squash SE még veretlen a Premier Ligában, és egy hazai sikerrel közel kerülne a klub második bajnoki címéhez és az áhított BL-szerepléshez.

Tom Ford a hétvégén Szegedre érkezik, a tétmérkőzése mellett bemutatókat is tart. Fotó: SquashSite
Tom Ford a hétvégén Szegedre érkezik, a tétmérkőzése mellett bemutatókat is tart. Fotó: SquashSite

– A pénteki meccs mellett az egész hétvége a squashról szól majd: szombaton a Vidux amatőr körverseny aktuális fordulóját rendezzük, vasárnap pedig a Lucky Pizzéria gyermek korosztályú versenye lesz. Továbbra is programon van az a bemutató jellegű meghívásos bajnokság, ahol a szegedi játékosok mellett Ford és a magyar élmezőnybe tartozó Püski Lénárd is elindul – tette hozzá Pápai.

Két ezüst, két bronz

Budapesten rendezték az idei fallabda országos utánpótlás- bajnokságot, amelyen sikeresen szerepeltek a szegedi Vidux Tisza Squash SE versenyzői. 78 induló volt, a szegediek mérlege két ezüst-, két bronzérem és egy 6. helyezés. A gyerekeket Takács Kata, Radóczi Tibor és Sebők Benedek készítette fel. Eredmények, U13-as lányok: 3. Harmath Eszter, U13-as fiúk: 2. Takács Benedek, 6. Korecz Gergely, U15-ös fiúk: 2. Kassai Levente, U19-es fiúk: 3. Takács Bence.

A Squash Club Szabad- időközpont háromnapos rendezvényére a belépés ingyenes, a pénteki Premier Liga- meccset a delmagyar.hu ezúttal is online tudósítja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Labdarúgás: edzőmeccs

Az NB III Közép csoportjában szereplő SZEOL SC labdarúgócsapata ma 18 órától idei első hazai… Tovább olvasom