Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Farkas: A szív, az akarat dönthet

Az év talán legfontosabb mérkőzése vár szerdán 18 órakor hazai pályán az ASA-Consolis-HNKC élvonalbeli női kézilabdacsapatára. A magyar kupa negyeddöntőjében a Debrecent fogadják Wolfék, a továbbjutásról egy mérkőzés dönt.
A Budapest Bank-FTC és a Győr után, holnap 18 órától újabb nehéz mérkőzés vár a Vásárhelyre. A magyar kupa negyeddöntőjében az a Debrecen lesz Nyikolajenkóék ellenfele, amelytől eddig otthon (27–29) és idegenben (27–39) is vereséget szenvedtek. A négy közé jutásról egy meccs dönt, és az iksz a vendég hajdúságiaknak kedvezne.

– A hét évvel ezelőtti kupameneteléskor küzdeni tudással, akarással vettünk több akadályt, erre most is nagy szükségünk lesz – mondta Farkas József, a HNKC vezetőedzője. – Számunkra csak a győzelem jelenti a sikert, az elődöntőt, és ezért mindent megteszünk, ezzel teljesíthetjük éves célkitűzésünk egyik pontját, az előrelépést.

Semlegesítenünk kell a lerohanásaikat és a bal oldali átlövő játékát. Az utóbbi mérkőzéseken Sinkarenko és Bognár szenzációsan kézilabdázott, viszont a védekezésben egyértelműen megérzi a Loki Uhraková hiányát, a hátsó alakzatuk nem olyan stabil, mint a korábbi találkozókon ellenünk is volt. A jobbszélső Csákira is ügyelni fogunk, mert velünk szemben mindig meglövi a góljait. Szerintem mindkét gárdának ötven-ötven százalék az esélye a négy közé jutásra.

Gál Beállós góljai nagyon kellenének. Fotó: Tésik Attila
Gál Beállós góljai nagyon kellenének.
Fotó: Tésik Attila

Mikor azt kérdeztük, mi dönthet az ASA-Consolis javára, a szakvezető tömören így fogalmazott: „A szív, az akarat". A csapat hétvégén is edzett, és a vasárnapi foglalkozáson bokasérülést szenvedett a keret talán legjobb formában lévő tagja, Alzbeta Polláková. Elképzelhető, hogy Farkas József nem számíthat rá a szerdai összecsapáson.

A tréneren kívül az egyik kapus, Mucsi-Vörös Henrietta volt tagja a hét évvel ezelőtt újoncként mk-bronzot nyerő együttesnek: – Nagyon szép emlék az akkori elődöntő, a megszerzett érem, bízom benne, hogy újra átélhetem. Szuper lenne... Szerintem, reális sanszunk van a Debrecen ellen, el kell hinnünk, hogy megverhetjük őket. A sikerhez több jó teljesítmény szükséges, ki kell küszöbölni a Győr elleni meccsen vétett hibákat, és csapatként úgy kellene „működnünk", mint az ősz folyamán többször.

A negyeddöntő további párosítása: Ferencváros–Győr, Vasas–Kiskunhalas, Újbuda TC–Füzesabony.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Onozó, a kisteleki kézilabdapápa

Onozó Istvánt a Magyar Kézilabda-szövetség az év utánpótlásedzőjének választotta meg. A kisteleki szakember 32 éve a sportág megszállottja, a kisváros sportjának meghatározó személyisége. Tovább olvasom