Délmagyar logó

2018. 10. 22. hétfő - Előd 6°C | 17°C Még több cikk.

Felfrissült a kerettel kezdte meg a munkát az Alabárdos-Szegedi TE

Tegnap az újszegedi teke- és bowlingcentrumban megkezdte a felkészülést a 2017- 2018-as idényre az Alabárdos-Szegedi TE férfi tekecsapata, amely rutinos és fiatal játékosok leigazolásával frissítette fel a keretét.
Egyszer leszel még a Szeged játékosa – mondta Karsai Ferenc klubelnök a szerb Jovan Csalicsnak. Az ígéret 15 évvel a megfogadása után megvalósult, hiszen a korábbi egyéni és csapatvilágbajnok, Bajnokok Ligája-győztes tekés az Alabárdos-Szegedbe igazolt. Ő képviseli a rutint az újak közül, rajta kívül pedig egy fiatal is érkezett a 21 éves Ernyesi Norbert személyében, illetve Szegvárról Ács Tamás. A három új játékost az olasz Neumarktba távozó Igor Kovacsics és Ernyesi Róbert helyére szemelte ki a klub, amely tegnap megkezdte a felkészülést.

– Nem nagyon kapcsolhattunk ki, hiszen a távozó játékosokat pótolni kellett, ez töltötte ki tehát az elmúlt időszakot – mondta Karsai Ferenc. – Két, a világelitbe tartozó, nagyon tehetséges játékos távozott, és nem is tudom, mennyire tudjuk őket pótolni. Az elmúlt évben Kiss Norbert nem a legjobb évét zárta, Fehér Béla sérült volt, így ha Jovan Csalics és Ernyesi Norbert hozza magát, megint erős lehet az Alabárdos-Szeged. A csapat képes megnyerni a bajnokságot, ám óvatosan bánunk ezzel a kijelentéssel. Az első cél az októberi Európa-kupa, amelyen a célkitűzés a dobogós szereplés.

A szegedi csapat először augusztus 5-én lép pályára hazai pályán a Győr ellen, majd 19-én a szlovákiai Pod-
brezovába, 26-án pedig a szerbiai Apatinba utazik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korosztályos világrekorddal lett aranyérmes Süli Flóra

Korosztályos világrekorddal lett aranyérmes Süli Flóra
Hazaért a magyar válogatott a szervátültetettek málagai világjátékáról, ahol 52 ország sportolói… Tovább olvasom