Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Félig nyitva a sikerhez vezető kapu

A Szegedi Úszó- és Búvárklub kiváló rajtot vett a nyári világversenyek előtt a hajdúszoboszlói országos bajnoksággal. Kanyó Dénes a kazanyi felnőtt Eb-re, illetve a mallorcai junior vb-re készül csapatával. A formával eddig se akadt gond, az anyagiakkal annál inkább. A kérdés most megoldódni látszik.

Pár héttel ezelőtt még arról beszéltünk, hogy az utazáshoz szükséges közel 1,1 millió forint még nem áll az egyesület rendelkezésére, így csak bizakodni tudnak a világeseményeken való részvételben. Mára biztossá vált, hogy Kanyó Dénes és Debreczeni Hajnalka a felnőtt Európa-bajnokságon, míg Dimák Dávid és Szabó Lujza a junior világbajnokságon képviseli a sikert sikerre halmozó szegedi egyesületet.

Június elején, a hajdúszoboszlói országos bajnokságon nyolc versenyző tizenhét érmet termelt. Kanyó akkor elmondta, többen a pénzhiány miatt maradtak itthon, így több dobogós helyezés úszhatott el, és legalább hat-hét versenyzője maradt le a válogatottságról.

- A sporttörvényben le van írva, hogy a válogatott versenyeken való részvételt a Szövetségnek kellene állnia. Ezzel szemben nekem például 2006-ban kellett kihagynom egy évet pont azért, mert nem tudtam több százezer forintot összeszedni a nevezésekre és a kiutazásokra. Tisztában vagyok azzal, hogy a sikerrel a költségek is nőnek, de erre a problémára megoldást kellene találni.

Kanyó Dénes magasra tette a mércét a kazanyi Eb-n. Fotó: Frank Yvette
Kanyó Dénes magasra tette a mércét a kazanyi Eb-n.
Fotó: Frank Yvette

A sikeredző természetesen nincs elkeseredve, hiszen az eddigi támogatóik – a Szeplast, Izometria, Vitaking Kft., Szegedfish Kft. – az egyesület mellett állnak, így nekik, és a sikeres pályázatoknak köszönhetően négyen is utazhatnak a világversenyekre. A világ- és Európa-bajnok sportoló elmondta, jól jönne egy névadó szponzor is a csapathoz, hiszen utoljára 1997-ben a Duna-Tisza Regionális Fejlesztési Kft. töltötte be ezt a pozíciót. Külön kiemelte, hogy a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-nek illetve a Városnak is köszönettel tartoznak, hiszen elég vízfelületet és felkészülési lehetőséget biztosítanak a versenyzőiknek.

- Négyünk indulása ellenére fájó azt mondani, hogy az előbbi okok miatt Dudás Zitának és Joszt Ádámnak is ki kell hagynia egy évet, pedig az Eb-n mindketten jó eséllyel pályáztak volna a dobogóra. 95 százalék volt, hogy Debrecenben rendezik meg a kontinensviadalt, de az egri Eb színvonala miatt nem kapta meg Magyarország a rendezési jogot. Így került a verseny Kazanyba, ahova a két versenyzőm nem tud elutazni. Emellett a Hajdúszoboszlón remeklő, mindössze 14 éves Kosara Gézát is lebeszéltem az indulásról.

Hozzátette, a Világjátékok – amely a nem olimpiai sportágak „olimpiája" – a Nemzeti Sportszövetség szervezésében áll, így tényleg olyan, mint az ötkarikás játékok. Ebből aztán adódik a kérdés, hogy a világ- és Európa-bajnokságoknál miért nem ez a módi?

A kiváló sportoló elmondta, Kazanyban magasra tette a mércét, több számban szeretne indulni, és lehetőleg mindenhol a dobogó tetején szeretne végezni. Debreczenitől, és a junior-vb-n szereplő Szabótól és Dimáktól is elvárható az érem, így nekünk nincs más dolgunk, mint hogy szorítsunk július 5-12. között a junioroknak, július 15-25. között pedig a felnőtteknek a sikeres szereplésért!

Olvasóink írták

  • 1. bessy 2010. június 29. 18:30
    „Na én azért csak nagyon bízom benne, hogy valaki mégis észre veszi már aki ebben illetékes, hogy van itt értékelhető meló, aminek általában érem a vége. Csak annyit tudunk, hogy szurkolunk és szorítunk.
    Azért mégis csak jobb, hogy nem a focit választottátok.
    Nehezebb, de szebb és eredményesebb, amit csináltok.
    Hajrá.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres szegedi kenguruk

Sopronban került sor a leány kosárlabdázók U11-es, azaz kenguru korosztálya számára a Bajnokok Tornájára. Tovább olvasom