Délmagyar logó

2018. 10. 20. szombat - Vendel 10°C | 20°C Még több cikk.

Félnomád budótábor

A Makó Budo Klub, a Nagymágocsi Budo SE és a Magyar Aikido Sportért Alapítvány az idén is megrendezte hagyományos edzőtáborait.
A Makó Budo Klub, a Nagymágocsi Budo SE és a Magyar Aikido Sportért Alapítvány az idén is megrendezte hagyományos edzőtáborait. A közelmúltban a felnőtt harcművészek foglalták el Héjja László 3. danos aikido mester székkutasi tanyáját, azután pedig az utánpótlás korosztály ötven harcosa a megye minden tájáról.

A felnőttek az ország minden részéből érkeztek, összesen mintegy hetvenöten. Az edzések technikai jellegűek és erőnléti, fizikai képesség-fejlesztőek voltak, és még éjszaka is tartottak foglalkozásokat. A 24 vizsgázóból 21 teljesítette eredményesen és jó szinten a követelményeket.

A gyerekek Csongrád megyéből (Szeged, Makó, Hódmezővásárhely, Székkutas, Nagymágocs, Szentes, Csongrád, Öttömös) érkeztek, ötvenen és őket húsz szülő kísérte el az eseményre. Az aikido tréningek mellett akadályversenyeken, számháborúban és birkózó edzésen is résztvettek a fiatalok. A tábor végén sensei Márton Imre 4. danos mester, vezető instruktor minősítő övvizsgát tartott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsú Bozó Petitől

"Barátom volt. A futballpályán ismerkedtünk meg, és lettünk cimborák. Ismertem régóta Bozó Petit,… Tovább olvasom