Délmagyar logó

2018. 02. 17. szombat - Donát -2°C | 7°C Még több cikk.

Féltávnál tizedik a Szedeák, lemaradnak a kupa nyolcas döntőjéről

Az alapszakasz felének lejátszása, azaz tizenhárom forduló után a tizedik helyen áll a férfi kosárlabda NB I A csoportjában a Naturtex-SZTE-Szedeák. A szegedi csapat így lemarad a kupa nyolcas döntőjéről, szombaton viszont már a 2018- as év első hazai meccsét játssza.
Idén Debrecen ad otthont a férfi kosárlabda magyar kupa nyolcas döntőjének, a tavalyi bronzérmes Naturtex-SZTE-Szedeák azonban nem lesz ott a februári eseményen. Ez véglegesen a legutóbbi, tizenharmadik forduló végén dőlt el, hiszen az alapszakasz feléhez érve a Szedeák kiszorult a legjobb nyolc közül, a tizedik helyen áll a tabellán. A decemberi sérüléshullám alaposan rányomta a bélyegét a csapat szereplésére, a legutóbbi négy meccsüket elbukták. Az évzárón, a Falco ellen bőven volt esély a sikerre, a végjátékban azonban alulmaradt a csapat – ha nyert volna Andjelko Mandics vezetőedző együttese, akkor sem kvalifikált volna a kupára.
Andrija Csirics csapatkapitányként. A Szedeák szombaton már itthon játszik bajnokit. Fotó: bb1.hu
Andrija Csirics csapatkapitányként. A Szedeák szombaton már itthon játszik bajnokit. Fotó: bb1.hu

A szombathelyi meccsen a Szedeák csapatkapitánya, Andrija Csirics egyébként hatalmasat játszott, 24 ponttal, kilenc lepattanóval, négy kiharcolt faulttal, két gólpasszal, illetve egy-egy labdaszerzéssel és blokkal zárt, az összteljesítményt mérve 31 VAL-lal bekerült a forduló válogatottjába. 2017 utolsó napján pedig a Facebookon „robbantott" a közönségkedvenc játékos, és beváltva a lapunknak adott karácsonyi interjújában tett fogadalmát, beöltözött Deda Mraznak, ami a Télapó szerb megfelelője.

A szegediek szerb centere, Nenad Sulovics is kiválóan játszott Szombathelyen, 29 perc alatt 12 pontig, valamint hat-hat lepattanóig és gólpasszig jutott.

– Úgy érzem, a maximumot nyújtottuk, keményen játszottunk, a lehetőségeinkhez képest ennyi volt bennünk. Nagyot harcoltunk, aminek sokáig meg is volt az eredménye.
Facés Deda Mraz szerepében.Fotó: Facebook
Andrija Csirics Deda Mraz szerepében. Fotó: Facebook

A Falco kiváló csapat, remek edzővel és sok jó játékossal, mind magyar fronton, mind pedig a légiósaikat illetően. Szenzációs atmoszférája volt a mérkőzésnek. Sok helyen játszottam már Magyarországon, de úgy gondolom, a szombathelyi a legjobb csarnok a ligában – mondta.

A csapat munkával kezdte a 2018-as évet, hiszen szombaton 18 órától hazai bajnoki következik: az újonc Debrecen érkezik az újszegedi sportcsarnokba. Elég ránézni a tabellára, hogy lássuk, közvetlen riválisok csapnak össze. A nyitófordulóban, idegenben  78–66-ra nyert a Naturtex, ezt kellene a hétvégén megismételni.
Távozott az NB I Európa-bajnoka

Az Európa-bajnok szlovén Sasa Zagorac távozott a Sopron NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapatától. Pojbics Szabolcs ügyvezető a klub honlapján elmondta, hogy a nyáron igazolt tapasztalt játékos szerződését közös megegyezéssel bontották fel. A 33 éves Zagoracnak azért kellett távoznia, mert a legutóbbi orvosi vizsgálat szerint a december közepe óta meglévő Achilles-sérülése a reméltnél sokkal lassabban gyógyul, ezért csak körülbelül másfél hónap múlva állhatott volna ismét edzésbe.

A bajnokság állása
1.     Szolnok     13     11     2     1090    –    960     0.923
2.     Körmend     12     9     3     1014    –    960     0.875
3.     Falco     13     9     4     1171    –    1024     0.846
4.     Alba Fehérvár     13     9     4     1025    –    920     0.846
5.     Atomerőmű     13     8     5     1039    –    1003     0.808
6.     Kecskemét     13     7     6     1025    –    1002     0.769
7.     Pécs     13     7     6     1020    –    1035     0.769
8.     Zalaegerszeg     13     7     6     1027    –    1054     0.769
9.     Debrecen     13     6     7     984    –    1074     0.731
10.     Szedeák     13     5     8     974    –    969     0.692
11.     Kaposvár     13     5     8     968    –    1010     0.692
12.     MAFC     13     3     10     913    –    997     0.615
13.     Jászberény     13    3     10     957    –    1057     0.615
14.     Sopron     12     1     11     877    –    1019     0.542

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

22 hónap alatt világbajnok lett a villanyszerelőből

A dartsvilágbajnokság hétfő esti döntőjének győztese, Rob Cross igazi tündérmesét írt. Tovább olvasom