Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Felülvizsgálják a szerződéseket

A Németh Toll Makó NB I-es női kézilabdacsapata szombaton tizenkét gólos (35–23) vereséget szenvedett a HNKC SE vendégeként. Az együttes addig sem volt irigylésre méltó helyzetben, de ez a fiaskó megkondította a vészharangot. Betelt a pohár. A vezetők kritizálják a játékosokat és szankciókat helyeztek kilátásba.
Fotó: Tésik Attila
– Akadnak olyanok a keretben, akik nem ütik meg az NB I-es szintet, viszont azt gondolják, élvonalbeli kézilabdások – fogalmazta meg véleményét György Ferenc klubelnök. – Az eddig mutatott teljesítmény kevés, ez ellen tenni kell, keményebbek leszünk, jogászokkal átnézetjük, felülvizsgáljuk a szerződéseket. Ez nem mehet így tovább – remélem, a lányok is így érzik –, becsapják a szurkolókat és becsapnak bennünket is. Hogy konkrétan kikről van szó? Neveket még nem említenék... Többet, nagyobb küzdeni akarást vártam a csapattól, és bár nem vagyok híve a szankcióknak, a büntetéseknek, most lépünk, ezt a helyzetet meg kell oldani. Mert úgy tűnik: szinte mindenki azt hiszi, nyaralni van Makón...

Ez kevés a bennmaradáshoz

– Tragédia, csődtömeg volt, amit szombaton Vásárhelyen műveltünk – mondta Bartucz Mónika, a Németh Toll Makó játékosa. – Nem értem, mi történt, rengeteget edzettünk, sokat dolgoztunk, vagyis, ha arra hivatkoznék, hogy nem voltunk jól felkészítve, hazudnék. Talán a fejekben kéne rendet tenni... Szoros meccsre számítottunk, aztán kiütés lett a vége. Addig tudtunk lépést tartani a HNKC-val, amíg gólt dobtunk, mert nálunk minden, ami a kapu irányába ment, a hálóban landolt. A kapusaink a mérkőzést követően elnézést kértek a rossz teljesítményért, ehhez aztán többen is csatlakoztak. Sajnos, azt kell mondanom: ez a produkció kevés lesz a bennmaradás kiharcolásához. Csakis abban bízhatunk, reménykedhetünk, hogy a rájátszásra összerázódik a gárda. Arra pedig nagy szükség lenne, mert célunk eléréséhez a Kőbánya, a Vác és a Békéscsaba közül kettőt meg kellene előznünk.

A hangulatot, a körülményeket az anyagiak befolyásolják a legjobban.
Ebből a szempontból kritikus, de nem válságos időszakot élt át a klub. A héten az egyesület vezetői leültek tárgyalni a Németh Toll Kft. képviselőivel a 2007-es esztendőre megkötendő szerződésről, és megállapodtak a folytatásról, a további szponzorálásról. De szakmai gondok is adódtak:
– Nem hat hét alatt kell felépíteni egy NB I-es csapatot, rám ez a feladat várt – mondta Berzsenyi Mária, a Németh Toll Makó vezetőedzője. – Folyamatosan új embereket építünk be, a legfrissebb kontingenst Zámbó Krisztina, Kárpáti Katalin és Kovács Tímea alkotja. A vásárhelyi mérkőzés esély lett volna mindenkinek, hogy tiszta lappal induljon, ezzel a lehetőséggel nem éltek a lányok. Legfőképpen mentális problémákat látok, és nem nyugszom, amíg ez nem változik, nem javul. A Makó még nem csapat, ahhoz egy emberként kellene küzdeni a közös célokért – ez hiányzik, a legtöbben az egyéni érdekeiket nézik, a saját pecsenyéjüket próbálják sütögetni. De egyedül nem megy... A lányok a legtöbbször aranyosak, kedvesek, de inkább „kisördögök", nyerő típusú emberek legyenek. Nem titok: kapusgondjaink vannak, és a védekezés sem jó, aki ugyanis fél ütközni, az nem tud mindent megtenni a csapatért. A szombati meccs után és a keddi eligazításon is megmondtam: ha „beledöglenek", akkor is megteszünk mindent a bennmaradásért. Ez a kötelességünk. A jövőben alázatosan kell dolgozni – az edzésadagot már megnöveltem –, csapatként „működni", csakis ez hozhat sikert. Amit eddig láttam az együttestől, az az NB I/B-re elég. Vagyis adósai vagyunk a szponzoroknak és a szurkolóknak is – itt az ideje elkezdeni a törlesztést...

Nevekről nem esett szó. De még a lányok sem tudják, ki vagy kik lesznek a „fekete bárányok". Berzsenyi Mária ezt nekik is csak a Vác elleni találkozó előtt árulja el, és lesznek olyanok, akik majd csak a lelátón foglalhatnak helyet.


Magyar párharc

A Dunaferr a Kiskunhalas, míg a Debrecen a francia HB Metz csapatával találkozik a női kézilabda EHF Kupa nyolcaddöntőjében. A nyitómeccseket február 17-én vagy 18-án, a visszavágókra egy hétre rá rendezik. A párosítások: Metz (francia)–Debrecen, Dunaferr–Kiskunhalas, Artasz (görög)–Leverkusen (német), Brasov (román)– Estella (spanyol), Ikast (dán)– Sagunto (spanyol), Zvenigorod (orosz)–Quintus (holland), Elda Prestigio (spanyol)–Michalovce (szlovák), Zaporozsje (ukrán)–L. Zagreb (horvát).  
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehéz volt

A futsal NB I-ben szenvedve nyert az Első Beton Szeged a Siklós ellen. Tovább olvasom