Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Férfi kézilabda Eb: esélyesként nem megy

A magyar férfi kézilabda-válogatott a szerbiai Európa-bajnokság középdöntőjét vereséggel kezdte: Izland verte a mieinket 27–21-re. Holnap 20.10-kor Szlovénia következik.
Bajorhegyi Ádám, a Pick Szeged játékosa: – Az orosházi találkozónk miatt csak a második félidőt láttam a meccsből, ez alapján úgy tűnt, harcosabban kellett volna játszanunk. Ilyés mellé nem sokan tudtak felnőni, Mikler Roli ugyan jól védett, de ettől támadásban még nem tudtuk magunkat átverekedni a kemény izlandi falon. Az eddigi meccsek sokat kivettek a fiúkból, ez most látszott is a játékon. Kedden és szerdán újabb fontos találkozót játszanak a fiúk, meg kell próbálniuk további pontokat szerezni.

Akárhogy is néztük, a halálcsoportból (C) három ponttal továbbjutott magyar válogatott már favorit volt Izland ellen a középdöntő első mérkőzésén. Ennek ellenére pontosan úgy kezdtünk, ahogy Franciaország ellen: 1–3 – nem ide. Aztán Császár mesterhármasával sikerült az egyenlítés, miközben az izlandi kapus, Gústafsson Zubai második ziccerének hárítása után szétverte a kapufát. A villámléptű Iváncsik G. vezetőgólja után Laluska kapott két percet, jött is az egyenlítés. A találkozó ezen szakaszában mégsem a Szegedről elszármazott, a bírók által kipécézett védő volt a legkeményebb, hanem az izlandiak: nyak alatt sehogyan sem akartak ütni. Néhány jó blokk, majd Mocsai is megtalálta a kapu felé vezető utat – nem is bírta szó nélkül a „jeges" kispad a feszültséget. A céljukat elérték, felpörgették magukat, így 6–4 után a 25. percben már hárommal (8–11) vezettek. Az ekkor már öttalálatos Császáron kívül nem volt, aki eredményesen játszott, majd az irányító-átlövő is elhibázta a hetest a félidő hajrájában. Izlandi kínai gól, saját támadásunknál Putics kidobta a labdát az oldalvonalon kívülre, pedig még senki sem bántotta – megért a helyzet a magyar időkérésre. A szünetet Fazekas bravúrjának köszönhetően mégis „csak" négygólos előnyben zárták a szigetországiak.

Putics egy gólt szerzett. Fotó: MTI
Putics egy gólt szerzett.
Fotó: MTI

Alig két perc alatt újabb két találat a magyar kapuban: kezdett elmenni a hajó, 10–16. A szegedi Vadkerti is megkapta az első lehetőséget ezen az Eb-n (gólt is lőtt), ám kettős emberhátrányban nem lehetett megakadályozni az újabb izlandi gólokat, főleg hogy Nagy K. felelőtlenül ellőtte a labdát, 13–20. Semmi sem sikerült, ráadásul a könnyű, gyors indításból elért gólok is hiányoztak a kőkemény és zárt izlandi védelem ellen. A magyar válogatott támadásban tanácstalan volt, csak Ilyés találta meg a kiskapukat – ő is ritkán.

A magyar betegség akut: esélyesként nem megy a kötelező győzelem. Vagy csak elfáradtunk? Holnap Szlovénia ellen kiderül.

A végeredmény: Magyarország–Izland 21–27 (10–14).

Olvasóink írták

  • 2. kuhnagnes54 2012. január 23. 17:33
    „Én Mocsai helyet azokat játszattam volna akik pihentek voltak,bár a többi csapat is ugyanannyit játszott mégsem hivatkoznak fáradságra”
  • 1. Mustang 2012. január 23. 14:26
    „Hát az túlzás, h mi lettünk volna az esélyesek, Izland a világ egyik legjobb csapata. Egyáltalán nem voltunk esélyesek, a várakozás lett nagyobb. Sajna elfáradtunk, de van még lehetőség javítani, tovább jutni. :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baksáék elődöntősök az Eb-n

Negyedik csoportmeccsén negyedik győzelmét söpörte be a magyar férfi vízilabda-válogatott a hollandiai Eb-n. Tovább olvasom