Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Fújnak az élvonalra – megyei játékvezetők az NB I-ben

Nincsenek irigylésre méltó helyzetben, hiszen hétvégenként akár több ezren is figyelik és legtöbbször kritizálják teljesítményüket. Ifj. Kormányos Gábor és Fajkusz Gábor azonban nem retten meg a feladattól: Csongrád megyéből ők ketten szerepelnek a labdarúgó játékvezetők országos keretében.
Bár a játékvezetők, különösen a labdarúgásban nem tartoznak a legnépszerűbb szereplők közé, nélkülük nem kerülhetne sor a mérkőzésekre. Az ország legjobbjai értelemszerűen az NB I-ben dolgoznak, ám egyáltalán nem egyszerű bekerülni a sporik országos keretébe: Csongrád megyét is csak ketten képviselhetik.

- Többlépcsős teszteken és felméréseken kell megfelelnie annak, aki az elsőosztályban akar mérkőzést vezetni – mondta érdeklődésünkre ifj. Kormányos Gábor, aki 2006 óta lenget az NB I-es és NB II-es találkozókon. Gábor szerencsésebb helyzetben volt, mint társai, hiszen családjában szinte minden a síp körül forog: egykor nagyapja, Kormányos Antal, majd édesapja, Kormányos Gábor is rendszeres résztvevője volt játékvezetőként a futballhétvégéknek, sőt, barátnője, Pál Erika, és az ő apja, Pál Sándor is végzett spori.

awrg

Nem hiába sok az erőnléti teszt: Kormányos Gábor a válogatott Böőr Zoltánról sem maradt le.
Fotó: DM/DV


- Tíz éve, 16 esztendősen álltam át a másik oldalra, futballistából játékvezető lettem. Legalulról, a megyeháromból indultam, mint mindenki, ám szerencsére elmondhatom magamról, hogy mára a legjobbaknak lengethetek, a hétvégén például a Diósgyőr-Kaposvár bajnokin vár rám feladat – mondta a kizárólag asszisztensként foglalkoztatott Kormányos.

Elárulta, minden mérkőzés előtt felkészül a csapatokból, a problémásabb futballistákra pedig jobban odafigyel. – A jelenleg Pakson futballozó Tököli Attilára például mindig nagyon ügyelni kell, rendszeresen a leshatárról indul, így az ő esetében nem egyszerű feladat megállapítani, egyvonalban, vagy már lesen kapta-e az átadást. Éppen ezért, az esetleges hibák kijavítása céljából, ha tehetem, videóról is visszanézem a meccseimet – mondta.

Az elméleti felkészülés mellett a fizikaira is nagy hangsúlyt fektetnek a bíróknál, kéthavonta ellenőrzik erőnlétüket, ekkor egy 150 méter futásból és 50 méter sétából álló kombinációt kell időre teljesíteni – hússzor egymás után.

Fajkusz Gábor tavaly került be az országos keretbe, azóta NB II-es meccseken sűrűn ragad sípot, míg az elsőosztályban a negyedik játékvezető feladatait szokta ellátni.

- Ilyenkor én igazoltatom a játékosokat, ellenőrzöm a szerelésüket, felügyelem a kispadokat. Bár a munkám ezen részét is szeretem, mindenféleképpen szeretnék fejlődni: jelenleg is szerepelek egy mentor-programban, így remélem, hamarosan már NB I-es meccsen is bemutatkozhatok vezetőbíróként – fogalmazott.

fff
Fajkusz Gáborra negyedik bíróként is fontos feladatok hárulnak.
Fotó: DM/DV

A 28 éves csongrádi spori még egyáltalán nincs elkésve, mert bár van vele egyidős NB I-es játékvezető, a legaktívabb időszakát egy bíró 30-40 év között tölti el. A hétvégén szintén Diósgyőrben közreműködő Fajkusz Gábor egyébként akaraterőből már most jelesre vizsgázott: még 2008-ban, egy autóbaleset után ki kellett venni a lépét, ám azóta ezzel a hiányosságával is magabiztosan teljesít.

Aki esetleg kedvet kapott a cseppet sem egyszerű foglalkozáshoz, máris csatlakozhat: a megyei labdarúgó-szövetség már közzétette honlapján a követkő tanfolyam részleteit.

Szaporodhatnak
Ha minden jól megy, a közeljövőben nőhet a megyei sporik száma az elsőosztályban: a csongrádi Lovas László ugyan jelenleg még az NB III-ban vezet, teljesítményét figyelik az ellenőrök, így ha átmegy minden teszten, ő is csatlakozhat két társához a legjobbak között.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parlamenti elismerés Kanyónak

Nagy megtiszteltetés érte Kanyó Dénest, a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub világklasszis versenyzőjét, edzőjét. Tovább olvasom