Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Fuss a bajnokokkal a Tisza töltésén!

Szombaton 10 órától rendezik meg az EDF Démász Ötpróba London 2012 versenysorozat harmadik állomását, a Fuss a bajnokokkal! futóversenyt.
A korábbi gyalog- és kerékpártúrához hasonlóan ezúttal is sok résztvevőre számítanak a szervezők Magyarország egyik legnagyobb létszámú, harmincéves múltra visszatekintő szabadidősport-versenysorozatának szegedi állomásán.

A verseny helyszínén, a szegedi Ifjúsági Vízitelepen (Felső Tisza-part 4.) reggel 8 órától lehet nevezni, majd a Tisza töltésén, földúton kerül sor a futásra. Három kategóriában lehet indulni: a mini táv 6 (szintidő: 50 perc), a kis táv 12 (szintidő: 1 óra 40 perc), a nagy táv pedig 24 kilométeres (szintidő: 3 óra 20 perc).

A rendezvény háziasszonya Dusev-Janics Natasa, az EDF Démász-Szegedi VE háromszoros olimpiai bajnok kajakosa lesz, az egyesület versenyzői közül pedig a futókkal együtt Vajda Attila olim-
piai, világ- és Európa-bajnok, valamint Horváth Gábor világbajnok kenus teljesíti a távot.

A rendezvénysorozat következő szegedi próbája június 25-én úszás lesz a Maty- éren, amely felkészülés lehet a Balaton-átúszásra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Blazsó pályacsúcsa

A Bike Team Szeged kerékpárosa, Blazsó Márton új pályacsúccsal nyerte meg a hétvégén a 10.… Tovább olvasom