Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Gellér Gábor: vannak bőven érdeklődők

Sorozatunkban aktualitásokkal, érdekességekkel foglalkozunk. A Szeged 2011 NB II-es labdarúgócsapat ultracsoportjának egyik kedvence volt Gellér Gábor (29), aki még októberben kikerült a csapat keretéből.
– Mi történt önnel, amióta kikerült a Szeged 2011 keretéből?
– December végéig dolgoztam a Szeparknál, az év utolsó napján aztán eljöttem a cégtől, azóta pedig Kunszentmártonban telnek a napjaim. Amíg Szegeden voltam, esténként eljártam futni, azaz magam mozogtam, csapat nélkül, ahogy most is.

– A futball területén mik a tervei?
– Vannak bőven érdeklődők. Szeged környéki NB III-as csapatok is, de lenne lehetőség külföldön, például Németországban vagy Ausztriában is a folytatásra a munka mellett. Az előbbi az esélyesebb, de sorrendet nem állítottam fel magamban. Nem kapkodok, az elkövetkező egy-két hétben dőlhet el véglegesen a sorsom, addigra kialakul körülettem minden. Szegeden éreztem a közönség, a csapattársak szeretetét, megkedveltem a várost, ha visszatérek Csongrád megyébe, talán ez ezért lesz lényeges szempont a döntésemben.

 Gellér Gábor labdarúgó. Fotó: DM/DV
Gellér Gábor labdarúgó.
Fotó: DM/DV

– Új edzője van Futó Tamás személyében a Szeged 2011-nek, mit tud vagy hallott róla?
– Nem ismerem őt. Azt tudom, hogy az NB III-as Csepel edzője volt, de talán még nem is láttam élőben. Követem a csapat körüli történéseket, tudom, mi zajlik, így azt is, hogy Magyar és Puskás Makóra távozott. Még maradtak barátok a jelenlegi csapatban, így Bernáth Peti, akivel együtt laktam, illetve Folmer Krisztián. Drukkolok nekik, a szegedi labdarúgás nemcsak számukra, hanem nekem is fontos, attól még, ami történt velem, nem felejtettem el az ott eltöltött éveket. Az ultráknak pedig adósa vagyok egy búcsúrandevúval, őket még biztos felkeresem az egyik szegedi látogatásom alkalmával.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

10 év böjt után Szegeden a kéziválogatott

2002 után ismét Szegeden szerepel a magyar férfi kézilabda-válogatott: csütörtökön 18.15-től Bahrein… Tovább olvasom