Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Görkorcsolya Eb: hazai pályán, előnyben

Szeged - Július 23-án a szegedi Szatymazi utcában húsz ország közel 450 indulójával megkezdődik a kadett, junior A és B, illetve felnőtt gyorsasági görkorcsolya Európa-bajnokság. A verseny előtt bemutatjuk a nyolc szegedi klubban szereplő válogatott sportolót.
Nemcsak a verseny tétje, hanem a hazai pálya is hatalmas motivációt jelent a sportolóknak. Így van ezzel az az újabb két szegedi junior korú görkorcsolyázó, akit az Eb előtt bemutatunk is.

Török Réka Szabina

A Radnóti-gimnázium matematika– fizika szakos, 17 éves tanulója a junior B korosztályban versenyez. Egy tábor alatt, nyolcéves korában szeretett bele a sportágba, illetve kedvelte meg a közösséget. Sok hazai és nemzetközi versenyen megfordult, közülük a 2009-ben a zágrábi Európa-kupán félmaratonon elért harmadik helyezésére, a 2011-es és a 2012-es hosszú távú magyar bajnoki címére, illetve a tavalyi, tatabányai Európa-kupán hosszú távon elért második helyezésére a legbüszkébb. A 2011-es Európa-bajnokságon, Olaszországban először teljesítette a teljes maraton távot és a népes mezőnyben a 19. helyen futott be.

Török Réka Szabina nyolcéves korában szeretett bele a sportágba.
Török Réka Szabina nyolcéves korában szeretett bele a sportágba.


A hosszú távokat részesíti előnyben, így az idei Európabajnokságon is ezeken várja a legtöbbet magától. A tízezer méteres kieséses versenyben az első tízben, míg szintén a tízezer méteres pont-kieséses futamban az első nyolcban szeretne végezni. Ezek mellett a rövid távokon is a lehető legjobbat szeretné kihozni magából, és az egyéni csúcsait megfutni.
Az edzések és a versenyek miatti kevés szabadidejében sétál, jégkorcsolyázik, strandol, bulizik, illetve síel a családdal.

Hülber Dániel

A Ságvári- gimnázium 16 éves tanulója. Idén lépett a junior B, azaz a 16–17 évesek korcsoportjába. Az óvodában, már ötévesen ismerkedett meg a görkorcsolyával és Kéri Ferenc edzővel. Többszörös magyar bajnok, magyarkupa-győztes, az év sportolója cím tulajdonosa. Büszke a németországi Európa-kupa második helyére, amelyet a teljes európai élmezőnyt, egyes korcsoportokban pedig a világelitet is felvonultató viadalon, húsz ország több mint 850 versenyzőjének mezőnyében ért el.

Hülber Dániel három számban indul Szegeden.
Hülber Dániel három számban indul Szegeden.


Tavaly volt először Európa- bajnokságon, és Olaszországban a 300 méteres sprint távon döntőbe került, ahol a nyolcadik helyen végzett. Ugyanitt az utcai versenyen 1000 méteren negyedik lett, és ez a legjobb nemzetközi eredménye. Kedvencei a rövid távok, mivel robbanékony, de szereti a leghosszabb, úgynevezett eliminációs versenyeket is.

A szegedi Európa-bajnokságon a nagyon erős junior B korosztályban nehéz dolga lesz, mégis szeretne 300 méteren az első ötben, 500 méteren az első hatban, a tízezer méteres eliminációs futamban pedig az első tízben végezni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra kézilabdalázban ég Szeged

Csütörtökön 18.30-kor a magyar férfi kézilabda-válogatott a sportcsarnokban Tunézia ellen barátságos meccset játszik. Közben a Pick is megkezdi a felkészülést. Tovább olvasom