Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Gyetvai György: 25 év munka Szegeden

Mi lett vele? – immár a második rész következik a múlt héten indított sorozatunkban. Gyetvai György 25 évet dolgozott a szegedi JGYTF Testnevelés Tanszék vezetőjeként. A közelmúltban 70. születésnapját ünneplő pedagógussal beszélgettünk.
Gyetvai György a közelmúltban ünnepelte 70. születésnapját. A JGYTF Testnevelés Tanszék vezetőjét barátai, egykori kollégái és tanítványai meglepték, a fővárosban élő pedagógusnak bulit szerveztek. Gyetvai tanár úr semmit sem sejtett a nagy készülődésről.

– Nem is gondoltam, hogy ilyen nagy meglepetésre készülnek azok az emberek, aki igazán közel állnak a szívemhez. Mondtam is a kis ünnepségen, hogy életem legnagyobb kitüntetése volt ez az ajándék. Nagyon büszke voltam, hogy ennyien eljöttek, köszöntöttek. Délután még mérgelődtem is, hogy a feleségem miért csal el otthonról, miért nem maradunk, ünnepelünk a lakásban.

Gyetvai György (jobbról) feleségével (balról) és két egykori tanítványával, Benkő Bélával és Hegedűsné Csőke Évával.   Fotó: DM/DV
Gyetvai György (jobbról) feleségével (balról) és két egykori tanítványával, Benkő Bélával és Hegedűsné Csőke Évával.
Fotó: DM/DV

Gyetvai György 1982. július 1-jén állt munkába Szegeden. 25 éven keresztül, 2007. július 1-jéig dolgozott a testnevelés tanszéken.
– Pályázat útján kerültem Szegedre. A katonai főiskolán dolgoztam, feleségem szólt, hogy adjam be a papírjaimat, mert így közelebb kerülünk a fővárosból Békés megyéhez, a szülőföldjéhez. Nem bántam meg, gyönyörű időszakot töltöttem el itt, szerettem a munkán. Sok-sok neves tanítványom volt, de akire igazán büszke vagyok, az a két súlylökő, Ladányi Zsigmond és Rajniczer Lajos, aki nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi porondon is remek eredményeket ért el.
Nyugdíjazása után visszaköltözött Budapestre, eltávolodott Szegedtől. Imádta a várost, a munkáját, ami azért sokszor hiányzik neki.

– Van egy harmadik osztályos leány unokám, Orsolya, így a legtöbb időt vele töltöm. Kertes házban élünk, így akad munkám bőven. Szoktam nosztalgiázni is, előveszem azokat az újságcikkeket amiket a Délmagyarország írt rólunk. Huszonöt év alatt szép termés jött össze, először Gyürki Ernő, majd Süli József követte figyelemmel a főiskolai eseményeket. Sajnos csak ritkán jutok el Szegedre, azonban telefonon sokan keresnek, így képben vagyok a főiskolával, a szegedi történésekkel kapcsolatosan.

Olvasóink írták

  • 1. tűzszekerek 2010. december 07. 16:46
    „Isten éltesse Gyetvai Tanár Urat! A testnevelés tanszék virágzott az ő vezetése alatt, most pedig távozása óta szerintem hanyatlik. Azért jól teszi, hogy mostanában sok időt tölt a családjával, hiszen a tanszék vezetése alatt nem sokat láthatták.
    Örülök, hogy a képen felesége is látható, hiszen ő a háttérben biztos mindig kitartóan támogatta karrierjét.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fókuszban a megyeegy: titkos vágyak és realitások

A megyei labdarúgó-bajnokság őszi idényének zárultával az elmúlt fél szezonról kérdezzük a csapatokat. Az első részben a „megyeegy" 1–6. helyezettje kerül fókuszba. Tovább olvasom