Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Gyimesiné már csak tévén nézi a meccseket

Gyimesiné Király Jusztinát nem kell bemutatni azoknak, akik szeretik a kézilabdát, és már évek óta figyelemmel kísérik a sportág eseményeit. Mára eltávolodott a kézilabdától, lányait egyedül neveli, és a szegedi egyetem telefonközpontjában dolgozik.
Pár éve még fel-feltűnt Vásárhelyen, és szurkolt azoknak a lányoknak, akikkel korábban együtt játszott. Manapság már nem szerepelnek ismerősök (például: Asztalos, Baunok – jó volt velük találkozni) az ASA-HNKC-ben, és a kézilabda történéseit a televízión keresztül kíséri figyelemmel. Ő a most 44 esztendős Gyimesiné Király Jusztina (Karnok Csaba felvételén), aki játszott Szolnokon, Debrecenben, Szegeden a Textilben, a Secotexben és az Egységesben, majd a zalaegerszegi Caolában fejezte be pályafutását.

– Egy komoly sérülés miatt hagytam abba a játékot tíz éve, keresztszalag-szakadást szenvedtem – emlékezett Gyimesiné –, a jobb térdemet kétszer is megműtötték. Szerettem volna alacsonyabb osztályú csapatban levezetni, nem jött össze. Ezzel együtt csak szép emlékeket őrzök, ha újra kezdhetném az életem, mindent úgy csinálnék mint eddig, megint a kézilabdát választanám.

A legjobb eredménye a bajnoki bronz, amit az 1989/90-es szezonban ért el a Secotex együttesével. Békéscsabára nem szívesen emlékszik, a Viharsarokban keresztszalag-szakadást szenvedett, indulócsel után rosszul érkezett a talajra. A legszebb emlék számára, amikor hazai pályán megverték a nagy Debrecent – például Csapó és Szilágyi erősítették a hajdúsági sorokat – a Szegeddel. A Tisza-parti gárda is „ütős" volt: Gyimesinén kívül Gát, Hang, Utasi, Sulyok, Kispál és Kocsis fémjelezte. Érdekes, hogy a sportág a családban nem „öröklődött", hagyományozódott tovább. Két lánya, a 22 éves Mónika és a 16 esztendős Henriett sem kézilabdázik, sőt nem is sportolnak. 1995 óta egyedül neveli őket.


– A búcsút, a befejezést jelentő sérülést követően Toókos György karolt fel, ő segített abban, hogy talpon maradjak. A klubjánál, a KSZSE-nél társadalmi munkában edzősködtem, de ezt nem sokáig csináltam, idegen tőlem a kispad világa. Nem tudok kemény, szigorú, olykor kegyetlen lenni, engedékeny a természetem. 1997-től több mint egy évig munkanélküliként próbáltam létezni, élni, nem volt könnyű két gyerekkel... De megoldódtak a problémák, 1999-től a szegedi egyetem távközlési központjában dolgozom három műszakban. Nem az a lényeg, hogy az ember szereti-e, amit csinál, hanem, hogy van munkája.

Kereskedelmi végzettséggel rendelkezik, de állómunkát a térdműtétek miatt nem végezhet, és egy éve gerincsérv is kínozza. Korábban még járt meccsekre, de az utóbbi években a munka és a gyerekek mellett ezt nem teheti meg, a televízióban – ha a beosztása engedi – megnézi a meccseket. És a társaság, a barátok, a pasik?

– Mellőzve. Az igazán nagy szerelmem a kézilabda volt, a mai fiatalok már nem így vannak ezzel, nincs bennük kellő alázat, tisztelet a sportág iránt. Egyébként, ha az ember egyedül neveli a gyerekeit, csak ők számítanak, minden más háttérbe szorul. Szeretném, ha minél tovább velem, mellettem lennének, nehezen engedem el őket. Bevallom, még az sem hiányzik, hogy nagymamának szólítson egy apróság.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Csongrád edzéseit Gál Lajos irányítja a szezon végéig

Csak tizenhárom forduló telt el a labdarúgó NB III Alföld csoportjának küzdelmeiből, de máris… Tovább olvasom