Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Győzelmi kényszer alatt a Ferencváros

A másodosztály keleti csoportjának 22. fordulójában az év hazai labdarúgómeccsét rendezik vasárnap délután 3 órától a makói Erdei Ferenc téri sporttelepen.
A negyedik helyen álló Makó FC a tabellán közvetlen előtte található Ferencvárost fogadja telt ház, háromezer drukker előtt.

Némi túlzással hetek óta másról sem beszélnek a makóiak, mint a Fradi vasárnapi vendégjátékáról. Egyrészt a zöld-fehérek még NB II-esként is az ország legnépszerűbb csapatának számítanak, másrészt a Maros-partiak elérkezettnek látják az időt, hogy az utóbbi hetekben erősen visszaesett – előbb Szolnokon 2–1-re kaptak ki Mátyusék, majd a legutóbbi fordulóban csak 2–2-re végeztek a még véletlenül sem világverő Orosházával – Fradit elkapják a kedvencek. A Makó trénere, Kolozsvári János azért óvatosabban fogalmaz.

– A mondás szerint nyugtával kell dicsérni a napot, ehhez tartom én is magam – fogalmazott a zöld-sárgák népszerű edzője. – Tény, a vártnál talán jobban szerepeltünk tavasszal eddig, de hiába mi játszunk hazai környezetben, a holnapi meccs esélyesei a vendégek. Reális vagyok, a Fradi játékosai kizárólag a labdarúgásból élnek, ez a foglalkozásuk, míg a mieinknek csak hobbijuk a futball. Igaz, ez akár kapaszkodó is lehet számunkra, mert a papíron gyengébb ilyenkor alaposan felszívja magát, meg akarja mutatni, a körülmények, a lehetőségek ellenére ő is van olyan futballista, mint nagy hírű riválisa.

Tavaly 3-1-re verte a Fradi a Makót. Fotó: Schmidt Andrea
Tavaly 3-1-re verte a Fradi a Makót. Fotó: Schmidt Andrea

A mérkőzésen telt ház, háromezer néző előtt lépnek pályára a csapatok. Ehhez az FTC már hozzászokhatott, de Kolozsvári szerint ez a Makónak is kedvez majd.

– Számunkra ritkán adatik ilyen, nagy kérdés, hogy a táblás ház béklyót rak-e az enyéim vállára, vagy felszabadítja őket? Bízom benne, hogy az utóbbi következik be, hasonló lesz a helyzet, mint az őszi, Üllői úti találkozón, melyen 1–1-re végeztünk. Riválisunknál sok a jó labdarúgó, kulcsfeladat, hogy tudjuk-e semlegesíteni a Shaw, Ndjodo csatárduót, de ügyelnünk kell a két fiatal szélső középpályásra, Fitosra és Kulcsárra is, nem beszélve Lipcseiről, akinél mindig jó helyen van a labda. A védelmük viszont megfutható, a pontrúgásokon kívül ez lehet a mi esélyünk. Tavaly félénken, gyámoltalanul játszva 3–1-re elbuktuk a hazai meccsünket ellenük. De az akkori Fradi érettebb volt a mostaninál, abban még játszott Tököli és Laczkó is. Mi viszont most jobbak, erősebbek vagyunk, úgyhogy bizakodva várjuk a találkozót. Amióta labdarúgással foglalkozom, még sohasem szerepeltem, edzettem olyan csapatban, csapatot, amely legyőzte az FTC-t. Talán most sikerül, de már az iksz is boldoggá tenne.
A Ferencváros edzője, Csank János tudja, a hátralévő meccseken már több botlás nem fér bele. A Fradi fel akar jutni a Soproni Ligába, de kilenc fordulóval a vége előtt a listavezető Kecskeméttől hat, a második Szolnoktól pedig öt pont a hátránya.

Rangadó a Felső Tisza-parti stadionban

A labdarúgó NB III Alföld csoportban a 21. fordulót rendezik a hétvégén. A négy Csongrád megyei csapat közül ma 16.30-kor három lép pályára. A harmadik helyen álló Tisza Volán SC rangadón fogadja a második Baját. Ősszel a Duna-partiak szerencsés győzelmet arattak (3–2), itt a remek lehetőség az elmúlt két mérkőzését elveszítő szegedieknek a javításra, törlesztésre. A Csongrádi Tiszapart SE is rangadót játszik hazai pályán. Csak éppen kiesésit a Szolnoki Spartacusszal. Az elmúlt hetekben megtáltosodott Algyő Monoron igyekszik szaporítani pontjai számát. A vasárnapi „fellépő" (13 óra), a HFC a Fáy utcában a Vasas II.-vel csap össze.
További párosítás: Békéscsaba–Dabas, Kiskunfélegyháza–Honvéd II., Szigetszentmiklós–Örkény, REAC II.–Gyula.

– Mielőtt vereséget szenvedtünk volna Szolnokon, zsinórban kilenc találkozón mind a három pontot megszereztük – mondta az egykori szövetségi kapitány. – A feladat adott, mostantól kezdve ismét kell egy kilenc meccsből álló győzelmi szériát gyártanunk. Az talán elég lehet, hiszen fogadjuk még a Kecskemétet is.

Az Üllői úton a Makó az első félidőben meglepte a Ferencvárost, ha egy kicsit higgadtabbak a vendégek, a szünetre akár két-három gólos előnnyel is mehettek volna.

– Elismerem, nagyon jó kis csapatnak tűnt akkor nekem – dicsérte a Makót Csank. – Bányék okosan játszottak, ügyesen tették-vették a labdát. Ezzel együtt, főleg a térfélcserét követően, rengeteget veszélyeztettünk, sajnos mindhiába. Vasárnap lényegesen jobban kell sáfárkodnunk a ziccereinkkel. Nem lennék bánatos, ha mi szereznénk meg a vezetést, ellenkező esetben lehet, hogy vért kell izzadnunk a sikerért.

Az Ózdon született szakember – aki 94-ben a Váccal, 2001-ben az FTC-vel nyert bajnokságot, 88-ban a Békéscsabával MNK-t, az Egert, a Fehérvárt és a Siófokot pedig a másodosztályból juttatta az élvonalba – nagy vadász hírében áll, ezért a beszélgetést a következő mondattal zárta: „A Makót egy igazán nemes vadnak tartom, nem lesz könnyű elejteni".

A forduló további párosítása: Kecskemét–Jászberény, Tuzsér–Tököl, Szolnok–Vecsés, Orosháza–Kazincbarcika, Vác–BKV Előre, Bőcs–Baktalórántháza, Mezőkövesd–Cegléd.

Meccskalauz

Ahogy azt várni lehetett, szép számban fogynak a jegyek a találkozóra. Tegnap déli adat szerint egy nap alatt a makóiak hét-, a fradisták kétszázat vásároltak meg a tikettekből. A makói Fitt-Sport nevű üzletben ma 9 és 12 óra között 1500 forintos áron még beszerezhető a belépő. A meccs napján a helyszínen 12 órakor nyitják ki a stadion kapuit és pénztárait, még ekkor is lehet jegyet vásárolni. Itt és ekkor juthatnak a bérletesek – az igazolvány felmutatásával – 1200 forint kifizetése ellenében a tikettekhez.

Fontos tudnivaló még, hogy a fradisták a főbejárat felőli kapu mögött felállított, 600 férőhelyes mobillelátón szurkolhatnak a zöldeknek. Oda az Erdei Ferenc téri kapun keresztül juthatnak el, míg a Makónak szorítók hátul, a Kelemen László utca felől léphetnek a stadionba. A mérkőzés végén ugyanez a két szurkolói tábor távozásának útvonala.

A létesítményben és annak környékén mintegy 120 rendőr és 80 biztonsági ember, rendező teljesít szolgálatot. Hegyes végű esernyőt, zászlórudat, pirotechnikai eszközt, szúrásra alkalmas tárgyat, alkoholt nem lehet a pályára bevinni, ahol kizárólag üdítőt és ásványvizet árulnak, azt is csak műanyag pohárban.

Múltidéző – Egy éve történt

Makó FC–Ferencváros 1–3 (0–0)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Makó, Erdei Ferenc téri sporttelep, 3300 néző. Vezette: Bede (Budkai, Albert).
Makó: Czirbus 6 – Szaveljev 5, Mórocz 6, Szamosszegi 5, Magyar 6 – Szűcs 5 (Zakar, 67.), Varga R. 5, Kis K. 5 – Fülöp 4 (Csamangó, 82.), Kulacsik 5 – Schreiber 5 (Huszárik a 61.). Edző: Kolozsvári János.
FTC: Kemenes – Bognár, Dragóner, Ferencz, Balog Z. – Fitos (Buz, 76.), Csepregi (Brettschneider, 56.), Deme (Bartha, 66.), Laczkó Zs. – Tököli – Jovánczai. Edző: Gellei Imre.
Gólszerzők: Tököli az 55., Laczkó Zs. a 65., Jovánczai a 84., Csamangó a 87. percben.
Sárga lap: Mórocz a 27., Varga R. a 28., Czirbus a 37., Dragóner a 40., Szaveljev a 72. percben.

Olvasóink írták

  • 2. Bajo 2008. április 12. 09:48
    „Hajrá Makó!Mindent bele!!!!”
  • 1. Norbi53 2008. április 12. 09:39
    „Hajrá FRADI!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Negyedszer rugaszkodik egymásnak a Dunaferr és a Pick

Vasárnap 15.30-kor a negyedik felvonása kezdődik a Pick Szeged–Dunaferr Budapest Bank férfi… Tovább olvasom