Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Győztes rajt a Bogép-kupán

Megnyerte első mérkőzését a Szeviép-Szeged együttese a Bogép-kupa nemzetközi kosárlabdatorna nyitó napján. Zseljko Dokics tanítványai a Csata DSE-t győzték le.
Jól, szervezetten védekeztek a szegediek. Fotó: Schmidt Andrea
Tegnap délután az NB I B csoportos Csata DSK ellen kezdte meg szereplését Bonyhádon, a Bogép-kupán a Szeviép-Szeged NB I A csoportos együttese. Mivel tizenhárom játékost lehetett nevezni az összecsapásra, Zseljko Dokics vezetőedző úgy döntött, hogy a fővárosiak elleni meccsen Mészáros Kornéliát pihenteti.

Bátran kezdett a fiatal, tehetséges játékosokból álló Csata DSE. A szegediek gyakorlásnak szánták az összecsapást, trénerük különböző védekezési és támadási variációkat gyakoroltatott kosarasaival. Ez az első játékrészben nem igazán vezetett sikerhez, akadozott a gépezett, a Csata, meglepetésre, 9 ponttal vezetett.

A második félidőben elkapta a fonalat a Szeviép, külön örömet jelentett a fiatal Kovács Nóra lelkes játéka és Szlimák Hajnalka bemutatkozása. A nyáron Sopronból igazolt játékosnak ez volt az első mérkőzése a Szeviép Szegedben. A végén nem fért kétség ahhoz, hogy ki a jobb: Russaiék 25 ponttal, 71–56-ra diadalmaskodtak – ők nyertéka csatát.
A másik tegnapi, a BEAC elleni találkozóra lapzártánk után került sor.

Eredmény:
Szeviép-Szeged–Csata DSE 71–56 (15–19, 12–17, 26–14, 19–6)

Bogép-kupa, nemzetközi női torna, Bonyhád.
Szegedi pontszerzők: Kajdacsi 14, Russai 12/3, Török 11/6, Kovács 11/3, Nagyova 7, Szlimák 6, Izsák 4, Pungor 3/3, Spirkova 3.

Ma délelőtt 9 órakor előbb a szerb Podgorica, majd 14.45-kor a török Isztambul vár a Szeviép-Szegedre. A holnapi zárómeccsen a Szekszárd lesz a Tisza-partiak ellenfele.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz éve menetelt a Videoton az UEFA-kupa döntőjéig

Tegnap az Algyőn rendezett U15-ös válogatott meccsen a magyar csapat szakvezetője Csuhay József… Tovább olvasom