Délmagyar logó

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 1°C | 6°C Még több cikk.

Habuczki: A pályán nincs barátság

Egy héttel ezelőtt Perger Zsolt a Százhalombatta, most pedig Habuczki Tamás a Debrecen színeiben ígéri azt, hogy nem feltartott kézzel érkeznek a bajnoki mérkőzésre. Mint volt pickes játékost a bizonyítás is fűtötte, illetve fűti.
Fotó: Miskolczi Róbert
– Debreceni vagy szegedi lakos?

– Kétlaki életet élek, de több időt kell töltenem Debrecenben, mint Szegeden. Csak a hosszú hétvégeken tudok hazamenni. Egyébként bevallom, nagyon hiányzik a család. Ha képet is rak a cikkhez, akkor olyat kérek, amelyiken a kisfiammal vagyok.

– Hogy érzi magát Debrecenben? Nem hiányzik Szeged?

– Debrecenben nagyon megbecsülnek. Bíznak bennem. Én pedig jó játékkal igyekszem meghálálni azt, hogy számítanak rám. Eddig hét gólt lőttem, s a védekezésben is kivettem a részem. Ami pedig a kérdés második felét illeti: nem kell még legyinteni rám. Hamar leírtak, de ilyen a zsoldos élet.

– Több évet játszott Veszprémben, de úgy veszem észre, hogy a szíve mégis Szegedhez húz jobban. Igaz ez a megállapításom?

– Ez így van. Igazi Szeged-szimpatizáns vagyok. Együtt voltam a Magyar Kupa-sikert ünneplő srácokkal. A házassági tanúm Matics volt, de a kisfiam keresztapja, ha valamilyen bűnt nem követ el addig, akkor Vadkert Attilai lesz.

– Az eddig lezajlott három fordulóban két pontot szerzett a csapata. A papírforma érvényesült a Veszprém és a Dunaferr elleni mérkőzésen. Mennyire elégedett a szereplésükkel a vezetőség?
– Ez a reális egyelőre. Azonban mindkét sztárcsapat ellen volt a játékunknak jó periódusa, ami bizonyítja azt, hogy több van a csapatban. A vezetőség egyelőre nyugodt.

– Van esélyük a Pick Szeged ellen?

– Azt nem tudom, de ha nem vesznek bennünket komolyan, akkor meglepetés-eredmény is lehet. A tisztes helytállás a célunk, no meg az, hogy a szegedi bika farkát egy kicsit megrángassuk, de azért a Pick az esélyesebb. De amíg a labda kerek és gurul, addig minden előfordulhat. A 20X40 méteren belül nincs barátság – legalábbis részemről.

– Külön készültek a Pickből?

– Természetesen! Amint vasárnap nyolckor lefújták a Nyíregyháza elleni mérkőzésünket (nyert a Debrecen 32–28-ra) már a Pickre készültünk. De azzal is tisztában vagyunk, hogy nekünk a szerda után következő hat fordulóban kell jól szerepelnünk, ha hozni akarjuk a vezetőség által elénk tűzött 3–6. hely megszerzését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BL-főpróbák előtt a Pick

A Budapest Bank férfi kézilabda ligában szereplő Pick Szeged az eddig lejátszott három fordulóban… Tovább olvasom